Oldal kiválasztása

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 26-án adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Veres András püspök, az MKPK elnöke a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat az MKPK székházában, a járványhelyzetre való tekintettel, szűk körben.

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben külön megállapodás keretében támogatja a média egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért a nem egyházi sajtóban.

A püspöki konferencia jelölései alapján a püspökök testülete ebben az évben Borsodi Attilának, a Magyar Nemzet munkatársának adományozza a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat.

Veres András püspök, az MKPK elnöke és a díjazott Borsodi Attila

Borsodi Attila Hatvanban született, keresztény családba. A helyi Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolába (akkori nevén IV. sz. Állami Általános Iskolába) járt, majd a gödöllői Török Ignác Gimnáziumban szerzett érettségit. Az általános és középfokú tanulmányai alatt leginkább a történelem és költészet iránti szeretetével, a verseléssel, illetve a sporteredményeivel tűnt ki. Több alkalommal is elnyerte Gödöllőn a „Jó tanuló, jó sportoló” díjat.

A gimnáziumban töltött éveket követően felvételt nyert a József Attila Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol történelem szakon tanult, majd ezzel párhuzamosan járt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára politikaelmélet szakra. A két diploma megszerzése után – már munka mellett – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatója volt, kommunikáció szakon szerezte harmadik diplomáját.

Az újságírással már a középiskolás évei alatt elkezdett foglalkozni, barátaival az intézményben saját újságot szerkesztettek. Hivatásszerűen a második diploma megszerzése óta dolgozik a sajtóban, kezdetben az akkor induló Napi Ász bulvár napilap belföld rovatánál helyezkedett el. Ezt követően átigazolt a Magyar Nemzethez, és ma is a lapnál dolgozik, 2020 szeptembere óta már főmunkatársként.

Borsodi Attila pályája elején leginkább politikai témájú cikkeket írt, később azonban egyre inkább a vidéki magyarság ügyei, az emberi sorsok, problémák felé fordult. Idővel újabb területeket karolt fel, így mind több cikket, riportot, interjút készített nemzetpolitikai kérdésekről, a határon túli magyarok helyzetéről és jószolgálati tevékenységekről.

Leginkább talán mégis akkor teljesedett ki a munkássága, amikor – főleg 2015 után – egyre többször kezdett egyházi témákról írni. Mind jobban kereste a lehetőségét annak, hogy olyan papokkal, szerzetesekkel és nővérekkel találkozhasson, akik kiváló példaképei az egyre inkább értékválsággal küzdő 21. századi embernek. A Magyar Nemzet hasábjain folyamatosan beszámol többek között a Katolikus Karitász munkájáról is, valamint interjúkat készít a lap számára a nagyobb keresztény ünnepek alkalmával. A 2021 szeptemberében Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeiről napi szinten tudósított.

A magánéletben is igyekszik a környezete számára jó példával elől járni. Családjával az elsők között csatlakozott a Kárpátaljai Testvércsalád Mozgalomhoz. Hosszú évek óta támogatják a Dévai Szent Ferenc Alapítványt, az egyik Böjte-gyermeket keresztfiukká fogadták és segítik. A munkahelyen több gyűjtést szervezett rászorulók megsegítésére. Lakóhelyén megalapította a Nagykovácsi Szeretetszolgálat Facebook-csoportot, és ennek keretében több adománygyűjtést szervezett. A jószolgálat számára a kommunikáció maga, mert azt vallja, hogy fontosak a szép szavak, de a rászorulók felkarolásával tud a leghitelesebben a jézusi úton járni. Feleségével három gyermeket nevelnek szeretetben, a család legfiatalabb tagja tavaly júniusban született meg.

Budapest, 2022. január 26.

MKPK Titkársága

Forrás, kép: katolikus.hu