Oldal kiválasztása


Idén is díjazták a családdal kapcsolatos cikkeket, valamint rádió- és televízióműsorokat. Az immár tizenhat éves Média a Családért-díj gálaestjét január 24-én tartották Budapesten, az Eiffel Műhelyházban.

A zsűri a magyarországi sajtómegjelenések közül megosztott Média a Családért-díjjal jutalmazta Ambrus Eszter és Nagy-Bozsoky József Találkozás című televíziós riportját, valamint Madocsai Bea Ráhel szőlőskertje című riportját. A Külhoni Média a Családért-díjat Szomolai Andrea A háborúban is fontos a gyerekkor szentsége című cikke kapta meg. A legjobb családdal kapcsolatos médiatartalmakat a nagyközönség is díjazta: az internetes szavazás alapján a hazai pályaművek közül ugyancsak Madocsai Bea, míg a külhoniak közül Homolya-Horváth Ágnes Csillagszemű hármasikrek című írása kapott közönségdíjat.

„Azok a történetek, amelyeket az idei Média a Családért-díjra jelölt újságírók feldolgoznak, mind a család megtartó erejéről szólnak – betegség vagy háború idején, a múltunkban és a jövőnkben, kicsi, akár csonka családokban, valamint sok-sok gyerek között, idős emberek és még meg nem született magzatok családjaiban, Magyarországon és a körülöttünk fekvő országok magyar közösségeiben. Megható, erőt adó, okos, élménydús, elgondolkodtató írások és műsorok ezek, ezúton is szeretnék gratulálni az alkotóiknak” – mondta köszöntőbeszédében Lévai Anikó.

Aczél Petra, a Média a Családért Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében rámutatott: Fenntarthatóság – ez korunk egyik kulcsszava. Egyre nagyobb és mélyebb jelentőséggel bír ez ma, amikor a lényeges változások nem századok vagy dekádok, hanem napok alatt következhetnek be. Mi teszi az emberséget, a humánumot, a jó életet fenntarthatóvá? A család. Az a közeg, amely nélkül a múlt és a jövő is értelmezhetetlen. A család a világ egyik legsikeresebb „brandje”, leghatékonyabb „influenszere” és legörökebb „innovációja”. A családok történeteinek elbeszélője pedig lehet a média is. A Média a Családért-díjjal azokat a tartalmakat ismerjük el, amelyek megmutatják, hogy a család a fenntartható, jó emberi élet alapja. Ezek a történetek arra figyelmeztetnek minket, hogy legyünk hálásak. Azt tanítják, hogy van remény. És arra biztatnak minket, hogy legyünk készek a jövőre.”

A két szakmai fődíj összege 1-1 millió forint, a közönségszavazás díjazottjai 400-400 ezer forint jutalomban részesülnek.

Forrás: Média a Családért Alapítvány

Fotó: Jónás Jácint, Magyar Kurír