Oldal kiválasztása

A Piarista Rend Magyar Tartománya a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy életének 87., szerzetességének 68. és papságának 62. évében, február 25-én reggel Lukács László piarista szerzetes visszaadta lelkét Teremtőjének.

Lukács László a kilencvens évek elején részt vett a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének alapításában. Sokat fáradozott a Szövetség nemzetközi kapcsolatainak kiépítéséért.

Több mint két évtizedig szolgált Kecskeméten, ahol kezdetben a gimnázium tanára, majd a diákotthon igazgatója volt. A piarista gimnázium igazgatói tisztét közel tíz éven át töltötte be. Ezt követően 2008-ig a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola főigazgatója és dogmatikatanára volt.

Lukács László 1984-től a Vigilia című katolikus folyóirat felelős kiadója, 2019 végéig főszerkesztője. 1989 és 1995 között az Új Ember katolikus hetilap felelős szerkesztője és kiadója, 1990-től tíz éven át a Magyar Kurír felelős kiadója volt. 1989 és 1995 között vezette a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Kommunikációs Irodáját, majd 1995 és 2007 között a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsának konzultoraként is tevékenykedett.

Számos díjban, kitüntetésben részesült, többek között 1995-ben Pulitzer-díjat kapott, míg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2020-ban Pro Cultura Christiana díjat adományozott a piarista szerzetesnek.

Életét meghatározza a keresztény értékekért való kiállás, úgy, hogy közben a kommunikációt szolgálja hívők és nem hívők, katolikusok és más felekezetűek között.

Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya
Fotó: Merényi Zita, Magyar Kurír