Január 22-én a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nevében Veres András győri megyéspüspök, a testület elnöke adta át a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat Budapesten, a Központi Papnevelő Intézet (KPI) dísztermében.
A Szalézi Szent Ferenc-ösztöndíj átadását szentmise előzte meg a KPI kápolnájában, melynek főcelebránsa Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke volt. Homíliájában felidézte a vak koldus kiáltását az elhangzott evangéliumból: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Ahogyan az evangélium szereplőjének szüksége volt arra, hogy a vakságát meggyógyítsák, ugyanígy szükségünk van arra, hogy a lelki vakságunkat gyógyítgassuk.
Veres András beszélt arról is, hogy Jézus a vámosoknak és a katonáknak nem azt mondta, hogy keressenek más hivatást, hanem azt, hogy folytassák az addigit, de nagyobb szeretettel. Veres András szerint az újságíróknak is ugyanezt javasolná. Az MKPK elnöke azt kérte a jelen lévő és a jelen nem lévő, magukat katolikusnak valló újságíróktól, hogy kövessék ezt a példát, és Isten igéje formálja cselekedeteiket, írásaikat, ezáltal váljanak a világosság fiaivá. Állhatatosságot, kitartást, elkötelezettséget adjon nekik az Isten.
A szertartás után került sor a sajtóösztöndíj átadására a Központi Papnevelő Intézet dísztermében. A díjátadón Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke mellett jelen volt Spányi Antal székesfehérvári püspök; Kuminetz Géza, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora, valamint Németh Gábor, az MKPK titkára is.
Veres András hangsúlyozta, nagy öröm, hogy olyan valakinek tudják adni a díjat, aki fiatalként tanúságot tett arról, hogy a keresztény értékrend számára személy szerint is fontos, és a munkásságában meg is jeleníti. Különösen is azért öröm ez, mert nagyon nagy hiány van hitvalló, a keresztény értékrend szerint dolgozó újságírókból.

Az újságírói hivatás megbecsülésének jeléül a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2001-től minden évben ösztöndíjjal támogatja a nem egyházi média egy-egy munkatársát a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletének elősegítéséért. 2025-ben a Szalézi Szent Ferenc-ösztöndíjat a jelölések alapján a püspökök testülete Dorgay Zsófiának, az MTVA Vallásügyi Főszerkesztősége munkatársának adományozta.
A díjazott méltatásaként elhangzott: Dorgay Zsófia Szürtén született. Édesapját nagyon korán elveszítette, így őt és a testvérét édesanyja és nagymamája nevelte fel. Szürte az Ungvári járásban található, Kárpátalján. Jelenleg – szintén kárpátaljai származású – férjével Budapesten él, ám számára az otthon továbbra is Kárpátalja. Szülőföldjéről úgy tartja: „Az otthonom Kárpátalja, egy olyan történelmi múltú magyar régió, ami fölött a 20. század során több hatalom cserélt gazdát. Dédszüleim Csehszlovákia, nagyszüleim Magyarország, szüleim a Szovjetunió állampolgáraként láttak napvilágot – mindez úgy történt, hogy ki sem mozdultak a településünkről. Így születtem én Ukrajnában, magyarként.”
A médiával kapcsolatos érdeklődés és tapasztalatok – általános iskolás kora óta – természetes részét képezték életének, de csak később kezdte el komolyan fontolgatni, hogy ezt a területet válassza hivatásának. Diákévei alatt aktív vendégszerzője volt többek között a munkácsi egyházmegye Új Hajtás havilapjának, majd az egyetemi diákszervezet sajtóreferense lett.
Középfokú tanulmányait a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumban végezte. Felsőfokú képesítését is Kárpátalján, Ungváron szerezte. Ezt követően elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MTVA közszolgálati újságíró és szerkesztő szakirányú továbbképzését. Amíg Kárpátalján élt, aktív tagja volt a helyi egyházközségnek, katolikus ifjúsági közösségnek, amely keretében több megemlékezés, ünnepség közreműködője, szervezője volt. A helyi Dominus nevű egyházi kórusnak is tagja volt.

Zsófia három éve csatlakozott az MTVA Vallási Főszerkesztőségének csapatához. Segítette az Agapé műsort, a Katolikus Krónikát, a Jézus és… 2. évadában szerkesztőként vett rész, jelenleg pedig már felelős szerkesztője a Jézus és… 3. évadának. Kezdetektől ő az MTVA Bizony, Isten! YouTube- és Facebook-felületeinek kezelője. Rengeteg és gondos munkájának köszönhető a több mint 40 ezer YouTube-feliratkozó és 60 ezer Facebook-követő, ami a vallási felületeket tekintve itthon a piacvezető oldalak között szerepel. Öt éve újságíró-riportere a clevelandi Bocskai Rádiónak is.
„Nagy alázatra szólít a kitüntetés, és még nagyobb lendületet ad” – mondta el a díj átvétele után Dorgay Zsófia. Hozzátette, hogy igazi otthonosságérzést él meg, hogy ezáltal őt, a kárpátaljait befogadja a Magyar Katolikus Egyház. Megköszönte mentorának, Andrónyi Kolosnak, hogy az MTVA Vallási Szerkesztőségébe kerülve ellátta feladatokkal. „Úgy éreztem, hogy nagy nekem a kabát, de idővel belenőttem.” Szintén megköszönte kollégáinak is a munkát, hozzátéve, hogy a díjban ők is benne vannak.
Az ünnepélyes díjátadás fényét idén a Magnificat zenekar műsora emelte.
Forrás: Agonás Szonja/Magyar Kuríra. A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: Merényi Zita