Az Országgyűlés Művelődési Bizottsága csütörtöki ülésén döntött a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap átmeneti vezetőjének a kinevezéséről. Ezek élére átmeneti jelleggel dr. Horváth András jogász, ügyvéd került.
Csézy Erzsébet, a Tisza képviselője az ülésen leszögezte: Horváth András stratégiai döntéseket nem hoz a következő hónapokban, az új vezetőről pedig nyílt pályázaton döntenek.
Az eddigi vezetők – Altorjai Anita és Papp Dániel – megbízatása szombaton járt le. Magyar Péter miniszterelnök szerdán Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének felmentését is bejelentette.
Az Országgyűlés június 23-án fogadta el A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, valamint más, kapcsolódó törvények módosításáról című javaslatot, ami a közmédia átalakítását érinti. A Hantosi István, Melléthei-Barna Márton és Kulcsár Krisztián tiszás képviselők által jegyzett dokumentum szerint a megszűnő Közszolgálati Közalapítvány helyett létrejön a Független Közmédia Testület, amely a tulajdonosi jogokat gyakorolja az új közszolgálati médiacégek felett.
Az MTVA beolvad a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-be, majd az így létrejövő társaság neve Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. lesz. Ez viszi tovább a rádiós, televíziós, audiovizuális, digitális és műsorgyártási közszolgálati feladatokat.
A javaslat szerint újra létrejön az önálló MTI Nonprofit Zrt., vagyis a hírügynökség külön közszolgálati médiatartalom-szolgáltató lesz. Változás továbbá, hogy a jelenlegi MTVA helyett Sajtóalapot állítanak fel, amely nem a közmédia működtetését, hanem a független médiatartalom-szolgáltatók, közösségi médiaszolgáltatások, közszolgálati műsorszámok és az „etikus újságírás normái szerint működő sajtótermékek” támogatását szolgálhatja.
Forrás: Index, MTI