Kényszerek, lehetőségek, kockázatok
Mottó: „Szigorúság belül, a változatok szeretete a világgal szemben, vállalkozó kedv az eszmék gyakorlati érvényesítésében” (Németh László 1937. )
1. Kényszerek
A médiatörvény megalkotásának szükségessége nem vitatható, a hatályos jog alkalmatlansága a kérdések megoldásában igazolható. A KDNP álláspontja már 2007. májusában a digitális törvény megalkotásakor is az volt, hogy nem alkothatunk törvényt csupán technikai értelemben, hanem csak a tartalmi törvénnyel együtt. Erre a felvetésünkre a válasz az volt, hogy az országgyűlés határozatban kötelezte magát, hogy 2007. december 31-ig az új médiatörvényt megalkotja. Ez a kényszer természetesen jogi értelemben létezik, azonban jogkövetkezmények nélkül, ezért az országgyűlésnek csak politikai vagy erkölcsi felelőssége vethető fel.
További kényszert jelent, hogy időközben megtörtént a digitális átállásról szóló tv. alapján a pályázatok elbírálása, és kiváltképpen a televíziózás során az új technológia érvényesülését akadályozza, hogy a régi tartalmi törvénnyel nem lehet sikeresen kezelni az új kihívásokat.
Természetesen nemcsak jogi kényszerről lehet beszélni, hiszen a politikának feladata a kompromisszumok keresése és a közös gondolkodásban és párbeszédben megvalósuló megoldások eredményes alkalmazása is. Ezen a területen az ötpárti megállapodással erre tettünk kísérletet. Természetesen azzal is tisztában voltunk, hogy az új megállapodásokkal érdekeket sértünk, és feltehetően az érdeksérelmek a nyilvánosságban nem a saját konkrétságunkban, hanem más formában is megjelennek. Meggyőződésem, hogy a helyes és politikailag etikus magatartás az, ha mindenekelőtt a közös célok megfogalmazásában működünk együtt, majd ezek felvázolása után értékrendi alapon keressük a közös megoldásokat is.
Bizonyos értelemben beszélhetünk társadalmi kényszerről is, hiszen a közbeszédnek már a törvény megalkotásától kezdődően nemcsak kritikusai voltak, hanem általános elterjedt vélemény szerint is a hatályos törvény alkalmatlan a médiapiac szabályozására. Tehát ha a kérdést nemcsak a jogi szabályozás oldaláról, hanem a társadalmi elvárás szempontjából vizsgáljuk, akkor a törvény hatályba lépését követő botrányok csak megerősítették a törvény alkalmatlanságáról megfogalmazott véleményeket. Itt természetesen nemcsak az irányító testületekben, elnökségekben, vagy a közszolgálati műsorszolgáltató gazdálkodásának kriminalizálására gondolok, de a műsorfolyamatban meglévő anomáliákra, amelyeket sok esetben botrányok kísértek. (Frei-dosszié, Orbán-gyilkosság, Cool Tv nemzet-gyalázása, Tilos Rádió keresztény-gyalázás, Anettka botrányai).
Mindezek azt igazolják – és ez a válság közepén egyre nyilvánvalóbb – hogy a piac megfelelő állami ellenőrzés nélkül nem képes a szabályozásra. Ez a felismerés egyébként fokozottan igaz a médiaszabályozás területén is. Hazánknak vannak nemzetközi kötelezettségei is, így többek között az európai uniós irányelvnek való megfelelés, így nemcsak a digitális átállás teszi szükségessé az új szabályozást, hanem a nemzetközi normák alkalmazása is.
2. Lehetőségek
A törvényalkotó előtt a törvényalkotás folyamatában a következő megoldások között kell választani. Egyrészt a médiatörvény megalkotásának igénye abban is kifejezésre jut, hogy különböző tudományos, féltudományos műhelyekben vagy személyi ambíciók okán legalább tíz-tizenkét féle új médiatörvény-tervezet ismert. (Az ORTT többek között 200 millió forintért íratott egy új médiatörvényt.) Tehát lehetséges mód, hogy a meglévő új médiatörvényekből merítve alkossunk egy új médiatörvényt. Ettől eltérő koncepció, hogy a digitális törvény megalkotását követően a kormánybiztos asszony által vezérelve elkészült a NAMS, amely meghatározta a jogalkotási feladatokat is.
2007. év végén több konferenciát is szerveztek ebben a tárgyban, azonban nemcsak az elfogadottság kérdése merült fel ezzel kapcsolatban, de a módszer alkotmányosan is aggályos. A bizottságban egyértelmű és egyhangú volt az az álláspont, hogy nincs olyan parlamenti párt, amely igényli a NAMS-ot vagy a már megalkotott törvények közül bármelyiket irányadónak tekintené, ezért az egyetlen járható út, ha a parlamenti pártok politikai egyeztetésre kényszerítve megállapodásra jutnak.
Szeretnék utalni az Egyház társadalmi tanítására (Pácen in terris), mely szerint: „A politikai tekintélynek biztosítani kell a közösség rendezett és helye életét, mely során azonban nem helyettesítheti az egyének és közösségek szabad aktivitását, hanem az egyéni és társadalmi szubjektumok függetlenségét tekintetbe véve és oltalmazva kell kormányoznia, és elérni a közjó megvalósítását.”
A politika művészete azt jelenti, hogy képes vagyok egy adott cél megvalósítása érdekében kompromisszumokat kötni, de soha nem az elvekben. Ennek következtében az első és megkerülhetetlen a közös célban történő megegyezés, mégpedig lehetőleg értékrendi alapon. Ezt figyelembe véve 2008. júliusára elkészült a médiatörvény koncepciója, amelyet mind az öt parlamenti párt elnöksége jóváhagyott. Aláírására ugyan nem került sor bizonyos aktuál-politikai indokok alapján, azonban megegyezés született arról, hogy a kodifikációs munkát nyáron is tovább folytatjuk. Szeptemberre így elkészült egy olyan anyag, amelyet fejezetenként tovább tárgyaltunk.
Szeretnék itt azonban pontosítani egy-két fogalmat. Az az anyag, amely a parlament honlapjára felkerült egy szakértői vitaanyag. Tehát vagy a hozzáértés hiánya, vagy a pontatlanság okán nevezik előszeretettel törvénytervezetnek a szakértői anyagot. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezt az anyagot nem vállalnánk fel, hiszen közös munka terméke, azonban mindent a saját helyén kell tudni kezelni. A módosítások után kívánjuk – szándékunk szerint – öt párti egyetértéssel a törvénytervezetet benyújtani. Kérdés ennek időpontja.
Ebben a tárgyban a jogirodalom különböző modelltípusokról beszél, de az öt párti egyeztetés nem modell-kísérlet, hanem gyakorlati kérdések megoldása. Ennek következtében mindenekelőtt abban értettünk egyet, hogy a jelenlegi szabályozás hiányai elsősorban abban jelölhetők meg, hogy a hatóság eszközök hiányában nem tudja megfelelően szabályozni a piacot, sem gazdasági, de méginkább tartalmi szempontból. A digitális átállást követően ennek veszélye méginkább felerősödhet. Ebben a tárgykörben figyelembe véve a vélemény-nyilvánítás szabadságának biztosítékait is kívánatos lenne, ha az önszabályozásnak nagyobb teret lehetne engedni. Ezzel kapcsolatban azonban úgyszintén egyetértés volt közöttünk, hogy az önszabályozás feltételei ma alapvetően hiányoznak. Végül abban sem volt véleménykülönbség, hogy a finanszírozási rendszer egyenlőtlen, mégpedig a rosszul szabályozott médiapiac kárvallottja a közszolgálat, de közvetett módon kárvallottnak tekintendők a családok, a kiskorúak, és minden olyan néző, aki igényesebb műsorokat szeretne látni.
3. Kockázatok
Azzal mindannyian tisztáéban voltunk, hogy az új médiatörvény-javaslat érdekeket sért. Először: Testületi érdekeket, akik ma pozícióban vannak, és megszűnik vagy meggyengül a pozíciójuk.
Másodszor: Gazdasági érdekeket sért, mert a közszolgálati szerződések rendszerével az intézmény-finanszírozás helyett áttérünk a feladat-finanszírozásra. De gazdasági érdekeket sért abban a tekintetben is, hogy a közszolgálat egyik új forrása a kereskedelmi műsorszolgáltatók befizetései.
Harmadszor: Egyes vélemények szerint a vitaanyag konzervatív és rendpárti, de a jelenlegi média-piac állapotát tekintve ezt vállaltuk. Megjegyzem, hogy személy szerint ezen minősítés ellen nem is tiltakozom, hiszen egy libertánius modell az önszabályozás lehetőségét hordaná magában, amely feltételei hazánkban nincsenek meg.
A politika és jogalkotás praxis, tehát nem hagyhatjuk figyelmen kívül a gyakorlati kérdések megoldását.
Ezt követően a szakértői anyag december 1-i állapota szerint a törvény négy részből, 15 fejezetből és 138 paragrafusból állna, amely azonban már a december 1-i állapothoz képest is változott. Ennek oka főként az, hogy a beérkezett javaslatok között, amely koncepcionálisan értékelhető volt, igyekszünk a törvénybe bedolgozni, és szándékunk szerint a törvénytervezet már a vélemények figyelembe-vételével kerülne benyújtásra. Kérdés természetesen az, hogy mikor?
Dr. Lukács Tamás, országgyűlési képviselő (KDNP)