Oldal kiválasztása

Andok Mónika docens a politikai stand-upról; Aczél Petra docens a kampányok szóbeli és képi retorikájáról; Bíró Mátyás az egyetem óraadója a virtuális tér politikai vitáiról és a webkettes platformok szerepéről beszélt. Nagy Ilona egyetemi hallgató arról szólt, hogy mire használják a Facebookot a magyar pártok és politikusok; Tóth Olivér hallgató pedig a hazai politikai blogokat mutatta be.  A tanulmányi napon bejelentették, hogy a katolikus újságíró-szervezet online újságírás szekciót alapított.

Andok Mónika, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) docense elmondta: az utóbbi időben megváltozott a politikai kommunikáció és média világa, és jellemzővé vált, hogy kifejezetten egy-egy politikus vált a pártok emblematikus figurájává, vezérarcává. A docens úgy véli: átalakulnak a politikai műfajok, a klasszikus kánon, a folyamat a bulvárosodás irányába mozdult el. A politika ennek megfelelően az emberek érzelmeire igyekszik hatni, próbál szórakoztatni, és nem észérvekkel dolgozik, így zenekarok jönnek kampányrendezvényeire, politikusok is megjelennek bulvárműsorokban, sőt alkalomadtán magánéletük egy részét is beviszik a politikába – emelte ki a docens. Szerinte jelenleg a politika főleg a szórakozásorientált választókat célozza meg.

Az előadó szerint a politikai rítusok csökkentik a csoporton belüli véleménykülönbséget, a konfliktusok lehetőségét, és háttérbe szorítják az agressziót, az identitástudatot viszont erősítik. Ezek a rendezvények minden esetben dramatizáltan jelennek meg, és meghatározzák a szöveg előadásának megjelenési formáit, a politikusnak a média szabályai szerint ugyanis sztárrá kell válnia – fogalmazott.

Andok Mónika közölte: a politikai stand-up megköti a szereplők kezét, megszabja például, hogy hogyan öltözködjenek, milyen nyelvezet használjanak, elsősorban a hétköznapi ember kódjait használják. Szerinte  ebben a műfajban a közösség kellékként szerepel.

Aczél Petra, a PPKE docense új politikai jelenségnek nevezte, hogy a politikusok személyiségével kapcsolatos információk fontosabbá váltak, mint a tettei. Az internet jelentőségét hangsúlyozva rámutatott: ezen a területen nem megszabott, hogy milyen sorrendben fogadja be az ember az információt, a tartalmak és értelmezéseik képlékenyek, a fogyasztó a politikai tartalom befogadásakor saját maga választja meg ennek módját.

A PPKE BTK docense szólt az új média jelenségeiről, a digitalizáció, az interaktivitás, a hiperszemélyesség, a vezéresedés, a popularizáció, és a professzionalizáció témáiról. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta még, hogy egyre többen dolgoznak azon, hogy új politikai műfajokat állítsanak elő.

Aczél Petra az előadásában több új politikai műfajmeghatározásra tett kísérletet. Vannak például szerinte szimbolikus (honlap), informatív (hírek), interaktív (e-mail, politikai játékok), és mobilizáló (nagygyűlések, beszédek) műfajok. Nyelvhasználat szerint meg lehet különböztetni szerinte az igazgatás, a véleménynyilvánítás nyelvét (propaganda) és egy magyarázó nyelvet, ez utóbbi a spin doctorok, azaz a politikai tanácsadók nyelve.

Több műfajmeghatározási kísérlet mellett kifejtette még a társas epizód jellege szerinti csoportosítási elképzeléseit is, így szerinte vannak nem interaktív (beszéd), pszeudo-interaktív (jelölti vita), interaktív-szinkron (nyílt nagygyűlés), interaktív-asszikron (e-mail), bemutatkozó szikron (pl: Facebook-profil) és bemutatkozó asszikron (portré) műfajok.

Bíró Mátyás, a PPKE óraadó tanára megállapította: az interneten a Jobbik és az LMP, valamint szimpatizánsai a legaktívabb, viszont a Fidesz-KDNP használja igazán integráltan és átgondoltan a közösségi oldalakat, míg az MDF és az MSZP teljesen lemaradtak. Az MDF a rosszul sikerült képviselő-jelölti bemutatkozásokról híresült el, a hebegő-habogó jelöltek videóinak kommentezési lehetőségét, a „netes szólásszabadság jegyében” gyorsan le is tiltotta az MDF-es kampánystáb.

Bíró Mátyás közölte: negatív jelenség a neten is, hogy a hasonló véleményen lévők, az online médiakutatók meghatározása szerint ún. “véleménygettókba” tömörülnek, azaz esélyt sem adnak, hogy bárki is vitába keveredhessen nézeteikkel, ezt a jelenséget kiberbalkanizációnak is hívják. Ezt próbáltak elérni Gyurcsány blogjának szerkesztői, kicenzúrázva az ellenvéleményeket, a Jobbikhoz közeli barikad.hu oldalon, ahol pl: nincs fórum és legutóbb Mesterházy sajtósai a Youtube videóknál, amikor is törölték a negatív hozzászólásokat. Véleménye szerint az online viták között található előremutató diskurzus is, de az emberek itt, mivel személytelenül jelennek meg, sokkal agresszívebbek és türelmetlenek másokkal szemben.

Bíró Mátyás azt mondta: a pártok többnyire az egyirányú kommunikációt erőltetik ezeken a közösségi oldalakon, pedig ezek alapvetően nem erre valók. Úgy vélte: hazánkban főleg az aktivizálásban lehet jelenleg szerepük a közösségi szájtoknak, a szimpatizánsokat, véleményvezéreket lehet elérni velük, a politikusi márkaépítésben kevésbé van most még jelentősségük nálunk. A PPKE óraadó tanára optimista, azt reméli, hogy a 2014-es kampányban lesz előrelépés, a hazai pártok sokkal aktívabbak lesznek, valamint sokkal inkább arra fogják majd ezeket az oldalakat használni, amire valók.

Bíró Mátyás előadásának teljes szövege

– A Facebook kitűnő terepet nyújt arra, hogy minél rövidebb idő alatt minél több emberhez eljussanak az üzenetek, tulajdonképpen a blogok napló jellegét ötvözi a gyors, széleskörű információközléssel – közölte Nagy Ilona, a PPKE BTK kommunikáció szakos hallgatója. Ezen felül szerinte lehetőséget nyújt arra is, hogy a szimpatizánsokat aktivizálják, egyrészt azáltal, hogy terjesztik a politikai üzeneteket, másrészt a kampányt támogatva önálló kezdeményezések jöhetnek létre. A pártok oldalain leginkább az információközlés kap hangsúlyt, a Jobbik, az LMP és a Fidesz is üzenet formájában továbbítja a fontos információkat.

Nagy Ilona előadásának teljes szövege

– Hazai szinten az érdekesebb politikai blogok közül a fajsúlyosabbak a blog.hu rendszerében találhatóak – mondta Tóth Olivér, ugyancsak a PPKE BTK kommunikáció szakos hallgatója. Úgy véli: a neten talán az egyik legobjektívabb politikai blog Török Gáboré, szerencsés témaválasztásokkal, hatásvadászat nélkül tud véleményformáló lenni. Szerinte a mostani kampányban nagy szerepük van a blogoknak, látható, hogy igyekeznek politikai befolyásoló tényezővé válni, a pártok is próbálják tudatosabban használni a blogokat. Kitért arra is: ahogy nőni fog az ország internetpenetrációja, azzal párhuzamosan valószínűleg nővekedni fog majd az internetes kampányban a politikai blogolás jelentősége is.

Tóth Olivér előadásának teljes szövege

Bíró Mátyás
makusz.hu
Forrás: MTI, Magyar Kurír