2015. augusztus 4.
A Mediaworks vezetése 2015. augusztus 3. napjától Murányi Andrást nevezte ki a Népszabadság főszerkesztőjének. A Népszabadság és a hozzá kapcsolódó online portál első számú vezetőjének feladata a napilaplap „piaci súlyának és befolyásának növelése, valamint a hatékony...
2015. augusztus 2.
Az értesülést a Napi Gazdaság főszerkesztője is megerősítette. Hozzátette: ősztől másmilyen színű papíron, hétvégi melléklettel bővülve jelenik meg az újság.A Magyar Idők már szerepel is az NMHH nyilvántartásában, amelybe be kell jelenteni valamennyi sajtóterméket még...
2015. július 2.
Az új vezető feladata eddig, 2008 óta az RTL Magyarország és az R-Time médiaügynökség által képviselt külső csatornák reklámstratégiájának kialakítása és megvalósítása volt. Pályafutását ügyfélkapcsolati menedzserként kezdte a TV2/MTM-SBS társaságnál 1997-ben, majd...
2015. július 2.
Július elsejével egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató, azaz a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt.Az Országgyűlés december közepén módosította a médiatörvényt;...
2015. június 21.
A szavazatok 70,7%-val megválasztott új elnök a Sajtóházban tartott szombati tisztújító küldöttgyűlésén elmondta: a MÚOSZ oktatási tevékenységét az írott sajtó területére koncentrálva fejlesztené, fontosnak tartja az orvosi ellátás és az üdülés értékeinek...
2015. június 21.
Immár ötödik alkalommal szervezett médianapot a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, melyre mint minden alkalommal, idén is a partiumi, illetve erdélyi, az egyházi és világi írott és elektronikus sajtó képviselőit hívták meg. A főszervező és házigazda Micaci...