2022. november 22.
November 19-én tartották a 25. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat díjátadóját Budapesten. A Párbeszéd Háza – Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia Faludi Film és Média részlege által november 16–19. között a Premier Kultcaféban megrendezett fesztiválra 64...
2018. május 18.
A kanadai Thamesville-ben május 5–6-án rendezték meg a Keresztény Élet nemzetközi filmfesztivált. A résztvevők május 6-án, vasárnap délután tekinthették meg az amerikai templombezárásokról szóló magyar dokumentumfilmet, amely elnyerte a Kiváló alkotás díját. Az elmúlt...
2018. május 2.
A remény másik oldala című film nyerte a SIGNIS (katolikus újságíró világszövetség) legjobb európai filmnek járó díját. Második a Testről és Lélekről című film lett. A film két gyökerét vesztett ember történetét mondja el. Khaled a szíriai Aleppoból menekül...
2018. március 2.
A MAKÚSZ tagjának eddig 11 díjat elnyert alkotása is esélyes a 3. Magyar Filmdíjra Dombrovszky Linda Kockaember című filmjét is lejölték a 3. Magyar Filmdíjra. Huszonegy kisjátékfilm idén szállt versenybe majd a február elején megrendezett Magyar Filmhét után öt...
2017. május 7.
Kovács Ákost, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének és a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) filmes munkacsoportjának vezetőjét európai elnökének választotta a katolikus média világszövetség (SIGNIS). A Magyar...
2017. április 4.
Ken Loach alkotását választotta a SIGNIS (Katolikus Média Világszövetség) a legjobbnak az elmúlt év európai filmtermésből. A két körben zajló voksoláson a második legtöbb szavazatot Maren Ade német rendezőnő Tony Erdmann című vígjátéka kapta, melyet Cristian Mungiu...