Oldal kiválasztása

Szemle

Jelentés egy filmfesztiválról

Jelentés egy filmfesztiválról

„A néma Gonosz kölcsönkérte a Jóság nyelvét, s lármává degradálta” – fogalmazott majd hatvan évvel ezelőtt Wystan Hugh Auden angol író. Pedig akkor a posztmodern kor talapzata, az internet még papíron sem létezett, egy új film a moziban igazi ünnep volt, és tévéből...

Február 7-től 4. Magyar Filmhét

Február 7-től 4. Magyar Filmhét

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak alkotásából rövid- és dokumentumfilmes blokkot, valamint az erdélyi Filmtett Workshop 2017-es filmjeiből készült válogatást is láthat a közönség a 4. Magyar Filmhéten.

Ismét magyar filmet jelöltek Oscar-díjra

Ismét magyar filmet jelöltek Oscar-díjra

Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia. Enyedi Ildikó, rendező a testület nyitottságát látja a film Oscar-jelölésében.

Tékozló fiúk a nagyvilágban

Tékozló fiúk a nagyvilágban

Egy kortárs nemzetközi filmfesztivál díjnyertes filmjeinek margójára. Idén 66 éves a Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztivál. Dombrovszky Linda írása.

Adventi egyszerűség

Adventi egyszerűség

„Advent a párbeszéd ideje. Nem a süketek párbeszéde. Isten hallgat, fülel szívünkkel dobbanó igaz vágyainkra, kéréseinkre.” Fehérváry Jákó OSB liturgikus jegyzete, megjelent a Magyar Kuríron.

Jövőre is folytatódik a Magyar Média Mecenatúra Program

Jövőre is folytatódik a Magyar Média Mecenatúra Program

A 3,145 milliárd forinttal gazdálkodó terv 2018-ban is a médiaszolgáltatók működési költségeinek, műsorgyártásának, illetve a független magyar filmes alkotások, továbbá rádiós és online közszolgálati tartalmak gyártásának támogatását foglalja magában.

Vándorkiállításon a közmédia archívumának médiatörténeti fotói

Vándorkiállításon a közmédia archívumának médiatörténeti fotói

Iskolai vándorkiállításon mutatják be a közmédia archívumának médiatörténeti fotóit, hogy a diákok megismerkedhessenek a televíziózás és rádiózás történetével - tájékoztatta a MTVA sajtóosztálya az MTI-t. A Hogy volt?! - Pillanatképek a magyar közmédia történetéből...

A lakosság 90 százaléka hetente hallgat valamilyen rádiót

A lakosság 90 százaléka hetente hallgat valamilyen rádiót

Magyarországon 5,9 millióan hallgattak rádiót naponta, hetente pedig több, mint 7,5 millióan. A leghallgatottabb rádió a Petőfi (több mint 1,5 millió napi hallgatóval), a Magyar Katolikus Rádiót pedig 182 ezren hallgatták naponta. Hamarosan az online rádiók hallgatottsági adatai is megismerhetőek lesznek.

Rádióhallgatási adatok – 2017. nyár

Rádióhallgatási adatok – 2017. nyár

Országos szinten a 15 éves vagy idősebb lakosság körében a Kossuth Rádió a leghallgatottabb rádió, őt követi a Petőfi Rádió, utánuk a szintén egymillió hallgatót meghaladó Rádió1 következik. A Magyar Katolikus Rádió 176 ezer hallgatót ér el naponta.

Megjelent az Effata

Megjelent az Effata

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának hitéleti lapja 2017 tavaszán, húsvét után kerülhetett elsőként az olvasók kezébe. A tervek szerint félévente jelenik majd meg az egyetem gondozásában, Kránitz Mihály dékán jóváhagyásával. Bábik Noémi főszerkesztő ajánlását olvashatják.

Reklámmentes lett az M2 gyermekcsatorna

Reklámmentes lett az M2 gyermekcsatorna

Múlt héttől reklámmentesen sugározza műsorát a közmédia gyermekcsatornája, az M2 – mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója.

Média a Tehetségekért Díj

Média a Tehetségekért Díj

A Média a Tehetségekért Díj célja: a sikeres vagy tehetséges fiatalok pályafutásának és eredményeinek bemutatása, akik a sport, művészet, tudomány területén kiemelkedő képességről árulkodnak. A pályázatok benyújtási határideje: 2017. október 31.

Távozik Németh Péter a Népszava éléről

Távozik Németh Péter a Népszava éléről

Németh Péter főszerkesztőként tizenöt éven át irányította az ország legrégebbi napilapját. A szerkesztőség munkáját megbízott főszerkesztőként Horváth Gábor jelenlegi felelős szerkesztő irányítja.

Filmes és rádiós döntések a Médiatanácsnál

Filmes és rádiós döntések a Médiatanácsnál

A Médiatanács összesen 9,9 millió forinttal nyolc pályázatot támogat a Magyar Média Mecenatúra program Egri Lajosról elnevezett, televízió- és animációs filmes forgatókönyvírást és filmtervfejlesztést támogató programban. Heti ülésén rádiós hálózatba kapcsolódási kérelmekről is határoztak.

Új főszerkesztő az Indexnél

Új főszerkesztő az Indexnél

Tóth-Szenesi Attilát kérte fel az Index.hu Zrt. június 1-jétől a főszerkesztői teendők ellátására miután Dudás Gergely bejelentette, hogy május 31-vel távozik az Indextől.

Már 7 éves a MÚOSZ ÉLETMÓD NAP AZ ÚJSÁGÍRÓK EGÉSZSÉGÉÉRT!

Már 7 éves a MÚOSZ ÉLETMÓD NAP AZ ÚJSÁGÍRÓK EGÉSZSÉGÉÉRT!

Hetedik alkalommal kerül sor az újságírók Életmód Napjára, ahol az egészséges életmódot állítják a több ezer magyarországi újságírót érintő program középpontjába. Időpont: 2017. június 2. (péntek), helyszín: Sajtóház, 1064 Budapest, Vörösmarty u. 47/A.

Új tulajdonosa lett az Indexnek

Új tulajdonosa lett az Indexnek

A Magyar Fejlődésért Alapítvány kizárólagos tulajdonába került az Index.hu internetes hírportált kiadó részvénytársaság. A tranzakcióra azt követően kerülhetett sor, hogy a Simicska Lajos tulajdonában álló Magyar Nemzetben és a HírTv-ben is érdekeltséggel bíró Pro-Ráta Holding Zrt. érvényesítette egy 2014 februárjában kötött megállapodás alapján fennálló opciós jogát, majd az így szerzett tulajdonát a „Magyar Fejlődésért Alapítványra” ruházta át.

Fenntarthatósági sajtódíj-pályázat!

Fenntarthatósági sajtódíj-pályázat!

Azokat díjazzák majd, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak akár személyes sorsfordító történetek, akár a Föld egészét érintő témák feldolgozásával. Pályázni három kategóriában lehet, a díjazás kategóriánként nettó 300 ezer forint. A pályázat határideje 2017. július 1.

Majdnem öt órát tévézünk naponta

Majdnem öt órát tévézünk naponta

A 4-17 évesek tévénézéssel töltött ideje 3 óra 20 perc volt, a 18-49 éves korcsoporté pedig 3 óra 54 perc, ami a gyerekek esetében 8 perces, a 18-49 éveseknél pedig 11 perces csökkenést jelentett.

Kiosztották a Rádiós Korrektúra és Kamera Korrektúra díjakat

Idén ötödszörre rendezték meg a Rádiós Korrektúra és Kamera Korrektúra Díjátadó Gálát. Ennek keretében azokat a rádiós és televíziós produkciókat díjazták, amelyek legnagyobb mértékben támogatják és járulnak hozzá a televíziós és rádiós műsorkészítés színvonalas fejlődéséhez.

Puch László vásárolta meg a Népszavát

Az októberben megkötött adásvételi szerződés felmondása után – új tulajdonosa van a korábbi Geomédia-lapoknak, így a Népszavának, a Vasárnapi Híreknek és a Szabad Földnek. A befektetés kezelését a bécsi székhelyű Horizont Handels und Industrie AG-re bízták, amely Puch László volt szocialista politikus és Simon Dénes tulajdonában álló vállalkozás. Puch László, az MSZP volt pártpénztárnoka kedden tájékoztatta a lapok vezetőit a tulajdonosváltásról. Puch László közölte, hogy a szerkesztőségek önálló, független működését szerkesztőségi statútumban rögzítik.

Elkelt a Figyelő is

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója vette meg a Figyelő című hetilapot; a megállapodást már alá is írták.Az új tulajdonos az Origónak elmondta: legfontosabb célja a „magas szintű szakmai munka folytatása”. Hangsúlyozta: a Figyelő korábban is nagyon fontos orgánum volt, amelynél sok tudás halmozódott föl; ennek az elvesztése óriási veszteség lett volna a hazai sajtóvilágban.

Szárnyalnak a pletykalapok és a vasárnapi lapok

Szárnyalnak a pletykalapok és a vasárnapi lapok

Simicska Lajos lapjai közül a Magyar Nemzet továbbra is mélyrepülésben van, igaz, a tavaly februárban kezdődött sokkhatás csillapodni látszik. A harmadik negyedévben értékesített 16 317 példány ugyanis már „csak” 6,2 százalékos csökkenést jelent előző negyedévhez képest a korábbi 10 százalék feletti visszaesések után. Éves bázison azonban változatlanul 36 százalékos a mínusz, egy évvel korábban ugyanis még bőven 25 ezer felett adtak el a lapból.

Vidéken a print lapok tarolnak

A Goldfish eddig 12 megyeszékhelyre kiterjedő cross-médiafogyasztási adatai alapján összességében elmondható, hogy mind a tartalmi, mind a hirdetési lehetőségeket figyelembe véve, a versenyben továbbra is a nyomtatott lapok vezetnek.

Forrás: mmonline.hu

Egy százalékos növekedés volt a hazai médiapiacon

Egy százalékos növekedés volt a hazai médiapiacon

2015-ben stagnálás-közelire csökkent az össznövekedés: a WR-index 101, azaz 1% növekedés volt. Pár nagy médiavállalat nagy árbevétel-csökkenését sok (56) médiavállalat kismértékű növekedése kompenzálta enyhén. 2015-ben a top100-ba bekerülés alsó határa 275 millió forint éves nettó árbevétel volt (2014-ben: 271 millió forint). A top100-nál 28 médiavállalat esetében elérhető publikus reklámadó-adatok alapján a Whitereport mediabrowser összesen 2 milliárd forint befizetett reklámadót mutat 2015-re.

Médianapot tartottak Nagyváradon – Az ősegyháztól a cyberteológiáig

Immár ötödik alkalommal szervezett médianapot a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye, melyre mint minden alkalommal, idén is a partiumi, illetve erdélyi, az egyházi és világi írott és elektronikus sajtó képviselőit hívták meg. A főszervező és házigazda Micaci Cristian pasztorális referens volt.

100 milliárd forint volt a sajtópiac bevétele 2014-ben

100 milliárd forint volt a sajtópiac bevétele 2014-ben

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) március 3-án a szakmai szervezetek által rendezett sajtótájékoztatón mutatta be a sajtópiac 2014-es eredményeit. Az MLE összesítése alapján 2014-ben a „net-net” (ügynökségi és egyéb kedvezményekkel csökkentett) nyomtatott reklámpiac bevétele 34,637 milliárd forint volt. A tavalyi bevétel 3,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 35,806 milliárdtól.

Eredetibb és emberibb kommunikációra van szükség

Eredetibb és emberibb kommunikációra van szükség

Ferenc pápa szerint a mai világban használt kommunikációs eszközök elengedhetetlennek számítanak főleg a fiatal korosztálynak. Ezek azonban nemcsak segítséget, hanem akadályt is képviselnek, ha elvonják az időt és a figyelmet a másik meghallgatásától, elszigetelik egymástól az embereket és minden perc csendet megtöltenek.

A többség tévézik itthon, de a netezés aránya is folyamatosan nő

A többség tévézik itthon, de a netezés aránya is folyamatosan nő

Médiafogyasztással a megkérdezettek átlagosan közel egy teljes állásnak megfelelő időt töltenek, hétköznaponként napi több mint 7, hétvégéken napi csaknem 5 órát. Legtöbbet jellemzően a 18-29 évesek, valamint a 60 évesek és idősebbek. Rádióhallgatással hétköznaponként egy-másfél órát, hétvégénként háromnegyed órát, tévénézéssel pedig nagyságrendileg kétszerannyi időt töltenek a magyarok.

Az internet a régi igényekre adott válasz, új formában

Az internet a régi igényekre adott válasz, új formában

Antonio Spadaro előadása elején kiemelte: olyan témáról van szó, ami napjainkban rendkívül fontos, de amelynek reflexiója még csak ezután következik. „Mi az internet?” – tette fel a kérdést a hallgatóságnak a szerző. A válaszokból is körvonalazódott, hogy az internet sokunk számára szinte maga az élet. Az előadó idézte Rómában tanuló nigériai diákja szavait, aki azt mondta, azért szereti a számítógépét, mert „benne van” az összes barátja. Az internet valóban egy kapcsolati hálót, életkörnyezetet hoz létre.

Titkos filmszalagok

Titkos filmszalagok

Az utcát ellepték a fotósok – felborított villamosok, kirakatokba akasztott röplapok, a Corvin köz kilyukadt házai, az EMKE elé húzott Sztálin-bálvány feje ma is számtalan, a kádári véres megtorlást túlélt képsorozaton tűnik fel. Hámori Vilmos, az Uvaterv mérnöke például egy belvárosi kapualjból exponálva kapta le a régi Erzsébet híd csonkja felé cammogó orosz tankokat. Kis híján kilőtték őt is.

Karas Monika: Nem ízlésrendőrség vagyunk

Karas Monika: Nem ízlésrendőrség vagyunk

Kiemelte: a hatóság már tárgyal az oktatási kormányzattal arról, hogy a médiaértés nagyobb hangsúllyal szerepelhessen a tantervben is. – A májusban megnyitott Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központot óriási érdeklődés övezi, nemcsak folyamatos telt házról számolhatok be, de a kezdeményezés annyira sikeres, hogy ősszel nemzetközi bemutatót is tartanunk kell – számolt be az elnök, hozzátéve: a hatóság monitoringrendszere ugyancsak európai hírû, sõt több ország már át is vette a magyar modellt.

A legegyszerűbb persze lebontani a templomot

A legegyszerűbb persze lebontani a templomot

Sorra bontják az állagában veszélyesnek, illetve teljesen elhagyottnak ítélt katolikus templomokat a Délvidéken, ráadásul egyházi utasításra. Bözödújfalu templomának közelmúltbéli megsemmisülése miatt viszont hírértékű és érzékeny esemény bármilyen határon túli közösségmegtartó hely megszűnése, megszüntetése – a Magyarországon kívüli magyar katolikus egyházmegyék nincsenek ám könnyű helyzetben.

Folyamatosan nő az internetezők száma

A piackutató cég 2 ezer fős felmérése arra is rámutat, hogy a hetente többször internetezők száma egy év alatt több mint 200 ezer fővel nőtt a 18-59 éves korcsoport tagjainak körében.

Megrendezték a 3. Ökumenikus Diákfilmszemlét

Megrendezték a 3. Ökumenikus Diákfilmszemlét

Az immár 3. alkalommal megrendezett diákfilmszemle idén is a katolikus, református és evangélikus egyház központi oktatási intézeteinek támogatásával valósult meg.

A verseny gyakorlati lebonyolítását a Budapesti Piarista Gimnázium Audiovizuális Kommunikáció szakköre (AVK) vállalta. A versenyfelhívásra a május 5-i határidőig 13 katolikus, 5 református, 5 evangélikus és egy ökumenikus iskolából összesen 34 film érkezett.

Hattagú előzsűri (felekezetenként két-két fő) értékelte a beküldött filmeket, így alakult ki a május 31-i döntőbe jutott 19 film listája.

Az EBESZ és a magyar médiahelyzet

Az EBESZ első megállapítása szerint az Alaptörvény azon rendelkezései, amelyek kizárólag az ingyenes politikai hirdetések sugárzását teszik lehetővé a kereskedelmi televíziós csatornák számára, gyakorlatilag a politikai hirdetések teljes hiányát eredményezték ezeken a csatornákon.

MOB Média Életműdíj Novotny Zoltánnak és Vass István Zoltánnak

Novotny Zoltán, az MTVA munkatársa és Vass István Zoltán, a Magyar Rádió volt riportere kapta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Média Életműdíját. A hétfőn rendezett ünnepségen Média Oklevél elismerést kapott a közmédia munkatársai közül Mohay Bence és Majszin György, valamint L. Pap István.

Ki kell állni a családok mellett

Ki kell állni a családok mellett

– Nyilván nagy elismerést jelent önnek a Képmás magazin Családbarát médiáért díja, de egy ilyen kitüntetés felelősséggel is jár, hiszen utat kell mutatnia mások számára.
– A Lánchíd Rádión immáron hetedik éve hallható a Magyarok című műsor, amely ezt az értékrendet követi. Meg tudom mutatni azokat a cselekedeteket az emberek számára, amelyek példamutatók és amelyekbe belebotlottam rádiósként és pedagógusként az életem során. Megvan ennek a felelőssége, az emberek normaként tekintenek rá.

Filmszakmai továbbképzés

A 2014. februártól decemberig tartó tanév hallgatói havonta egyszer, háromnapos foglalkozáson vesznek részt (szerda-péntek), amely elméleti előadásokból, dramaturgiai- és műhelygyakorlatokból áll. A műhelymunka során a részvevők filmterveinek részletes kidolgozására, a forgatás előkészítésére, a felvett és összeállított anyagok elemzésére kerül sor. Az oktatás költségeit a Dunaversitas Egyesület biztosítja. Támogatók: Duna Televízióért Alapítvány, Duna Televízió, MTVA, filmszakmai és művészeti alapítványok.

Magyar Sajtófotó Pályázat és Molnár István-díj

Pályázni 2013. január 1. és 2013. december 31. között készült képekkel lehet.

Pályaművek az alábbi 13 kategóriába adhatók be:

1. Hír-, eseményfotó (egyedi)
2. Képriport (sorozat)
3. Emberábrázolás – portré (egyedi)
4. Emberábrázolás – portré (sorozat)
5. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel (egyedi)
6. Művészet – műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása, fotóriporteri eszközökkel (sorozat)
7. Sport (egyedi)
8. Sport (sorozat)

Vatikáni lapszemle az Új Emberben

A hetilap főszerkesztője, Rátkai Balázs beharangozójában azt írta: a válogatással reményeik szerint még közelebb hozzák „a világegyházat és Krisztus földi helytartóját”.

Az első mellékletben egyebek mellett ismertetik Ferenc pápa videoüzenetét, amely mexikói zarándokokhoz szól a hit továbbadásáról, írnak arról, hogyan gondolta megreformálni az egyházat Loyolai Szent Ignác jezsuita rendalapító, valamint egy elemzés is olvasható a filmek és a hit viszonyáról, öt filmrendező munkáit áttekintve.

Forrás: MTI

Újságírói ösztöndíj – Reuters Institute for the Study of Journalism, University of Oxford

Újságírói ösztöndíj – Reuters Institute for the Study of Journalism, University of Oxford

The programme enables visiting journalists to conduct research at the world-class University of Oxford.

Journalist Fellowsenjoy an opportunity to critically reflect upon their profession, to research a subject of their choice under the supervision of an academic specialising in that area, and to enjoy the breadth of academic, cultural and social life at the university.

The Fellowship is not a degree programme but Fellows are expected to write a substantial piece of research of publishable quality.

Új keresztény gyermekmagazin indult

Új keresztény gyermekmagazin indult

A lapot indító Harmat Kiadó törekvései szerint az etika tanmenet témáit is követő kiadvány fontos segítséget nyújthat az erkölcstan-oktatásban részt vevő pedagógusok számára is.

Ugródeszka a filmesek világába

Ugródeszka a filmesek világába

Napjainkban, amikor újra egyre több magyar film készül és egyre több külföldi bérmunka forog hazánkban, gyakori nehézség, hogy a már végzett filmes szakmunkások, például segédoperatőr asszisztensek számára nem biztosított a továbbképzés s így a szakmai előrelépés. Ezen a felemás helyzeten kíván változtatni a HSC Stábiskola a 2013. október 7-én induló képzésével, melynek keretében a már OKJ papírral rendelkezők elmélyíthetik tudásukat, s ezáltal újabb munkakörök betöltésére is alkalmassá válhatnak a filmgyártásban.

Az egyháznak bátorsággal kell vállalni a hitelességet

Tévútra lép az Egyház, ha túlságosan alkalmazkodni akar a média elvárásaihoz – fogalmazta meg véleményét a berlini médiaszakértő Norbert Bolz a KNA német katolikus hírügynökségnek adott interjúban. Az evangélikus Bolz szerint hiba lenne, ha a Katolikus Egyház követné a német protestáns egyházak példáját, és alkalmazkodni igyekezne a média kíméletlen valóságához.

EU-s egészségügyi sajtópályázat

A pályázatra a következő témákban várják a 2012. augusztus 1. és 2013. szeptember 30. között, bármely EU-tagállamban megjelent cikkeket:

• Határokon átívelő egészségügy
• Ritka betegségek
• Paciens-biztonság és kórházakhoz köthető fertőzések
• Szervdonorok és transzplantáció
• Krónikus betegségek: rák,kardiovaszkuláris betegségek és diabétesz
• Vakcinák
• Az antibiotikumok megfontolt használata
• Öregedés és demencia
• Gyógyszerészet
• Aktív és egészséges öregedés

Egyoldalú tudósítások a Zsidó Világkongresszusról

Az intézet az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében külön kiemelte a német sajtót, megjegyezve, hogy a magyar kormányfő beszédének bírálatáról tizennyolc cikk tudósított, a WJC elnökének bocsánatkérése azonban csak egy német internetes oldalon jelent meg.

Az államfő visszaküldte az adatigénylést korlátozó törvényt

A parlament kivételes sürgős eljárásban fogadta el április 30-án azt a fideszes indítványt, amelynek alapján az Állami Számvevőszék és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal köteles ellenőrizni a közfeladatot ellátó szerveket, a közérdekű adat megismerésére irányuló igény pedig nem eredményezhet az ellenőrző szervek jogosítványaival azonos mélységű és terjedelmű adatbetekintést.

Második Ökumenikus Diákfilmszemle

A szemle ünnepélyes, nyilvános bemutatója 2013. május 25-én, szombaton délelőtt 10 órakor lesz a Sapientia Főiskola Auditorium Maximum termében (Budapest, V. Piarista köz 1.).

Résztvevők:
I. korcsoport: 5-8. évfolyamon tanulók,
II. korcsoport: 9-13. évfolyamon tanulók
Egy alkotó vagy alkotócsoport legfeljebb három filmmel pályázhat, egy iskolából több csoport is indulhat.

A filmek témája:
I. „Kiemelt téma” kategória: FELEBARÁT

Megjelent a „Magyar és európai médiajog” című kötet

A Complex kiadó gondozásában megjelent vaskos kötet a magyar és európai médiajogot együtt tárgyalja, és – az új magyar szabályozási rendszer 2010-ben történő elfogadása okán – a maga nemében hiánypótlónak tekinthető.

Forrás: mediatanacs.blog.hu

Nem szerencsés a túlszabályozás

E vélemények a Gyűlöletbeszéd és szabályozása a médiában címmel kedden Budapesten rendezett kerekasztal-beszélgetésen hangzottak el, amelyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Médiatudományi Intézete kezdeményezett.

Tóth Szabolcs szerkesztő a Magyar Nemzet álláspontját képviselve azt mondta: nincs szükség gyűlöletbeszéd-törvényre, mert az a nyilvánosság szempontjából többet árt, mint használ. A gyűlöletbeszéd szerinte nem éri el azt a veszélyességi fokot, amely miatt korlátozni kellene a szólásszabadságot.

Kitüntetésben részesült a Vatikáni Rádió magyar műsorának felelős szerkesztője

A rádió Angyali Üdvözlet-kápolnájában bemutatott szentmisén Roberto Tucci bíboros, a rádió volt igazgatója; Andrzej Koprowski SJ, a Vatikáni Rádió programigazgatója és a rádióban szolgáló papok koncelebráltak. Homíliájában Angelo Becciu érsek kiemelte: a tömegkommunikációban dolgozók védőszentje, Gábriel arkangyal ünnepe minden évben azt sugallja, hogy elmélkedjünk arról a nagy hírről, amely üdvösségünk kezdetét jelenti. Emberi és keresztény történelmünknek olyan alapvető eseményéről van szó, amelyet minden nap felidézünk az Úrangyala elimádkozásakor.

Pályázat a keresztény hit bemutatására

A Vigília folyóirat pályázatot hirdet a keresztény hit bemutatására. E pályázat A Hit évéhez kapcsolódva a Kultúra Pápai Tanácsának kezdeményezését követi, amely párbeszédet kezdeményez hívők és nem hívők, a kereszténység és a kultúra között.

A pályázaton kb. egy órás előadás szövegével lehet részt venni (max. 30.000 leütés terjedelemben, szóközökkel), amelynek témája: A KERESZTÉNY HIT SZEREPE EURÓPA MAI ÉS HOLNAPI KULTÚRÁJÁBAN

Neumann János-pályázat online tartalomfejlesztésre

Húszmilliós pályázati keret online médiumok számára

Az online közszolgálati tartalmak gyártását támogató Neumann János-pályázattal bővül a Magyar Média Mecenatúra program. A Médiatanács idén 20 milliós keretösszeget biztosít az online médiumok számára értékes tartalmak előállításához – tájékoztatta az MTI-t Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja. Mint mondta, a kiírás célja, hogy a támogatás révén új, értékes és eredeti közszolgálati tartalmak jelenhessenek meg a magyarországi online portálok kínálatában is.

Európában csökkent, Ázsiában nőtt a print lapok eladott példányszáma

A jelentés szerint a világ felnőtt lakosságának több mint a fele olvas újságot: több mint 2,5 milliárdan nyomtatott formában és több mint 600 millióan digitális formában. Ez több olvasót és felhasználót jelent, mint az összes internet-felhasználó – ismertette a tanulmányt a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) napokban megújult weboldalán.

Ars Sacra Fesztivál

A Fesztivál a zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartozó művészeti alkotások bemutatásával a művészetek nyelvén az evilági életen túlmutató szakralitás jelenvalóságát igyekszik kifejezni világunkban.

Első Ökumenikus Diákfilmszemle

A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet valamint a Budapesti Piarista Gimnázium a katolikus, református és evangélikus általános- és középiskolák diákjai számára országos filmszemlét hirdet.

Résztvevők: I. korcsoport: 5-8. évfolyamon tanulók, II. korcsoport: 9-13. évfolyamon tanulók. Egy alkotó vagy alkotócsoport legfeljebb három filmmel pályázhat, egy iskolából több csoport is indulhat.

Kittenberger Kálmán sajtópályázat

A felhívásra a 2011. augusztus 1. és 2012. június 30. között, három kategóriában – írott sajtó, rádiós mű, tv (videós) anyag – megjelent alkotásokkal lehet nevezni. Az érvényesség feltétele a civil médiában való megjelenés (szaklapokban közölt írások nem nevezhetők), a megjelenés hiánya nem kizáró ok a videós műfajban. Pályázni minimum 3 alkotással lehet – személyenként maximum 5 művel –, írásos forma esetén 6000 karakter, rádiós anyagnál 15, videónál 20 perc lehet a terjedelem. A díj kategóriánként – megfelelő színvonal esetén – (bruttó) 300.000.- forint.

A keresztény média és a digitális világ

Az országos, regionális és helyi média képviselői, illetve az egyház szolgálatában álló szervezetek tagjai is jól tudják, hogy digitális forradalom zajlik a világban. „És itt elsősorban nem is a technika, hanem sokkal inkább a szokások átalakulásáról van szó” – mondja Erwann Gaucher, a francia közszolgálati televízió, a France Télévisions tudósítója. A médiában dolgozó helyi csoportok nem is mindig mérték fel reálisan a digitális technika terjedésének mértékét.

Joseph Pulitzer-emlékdíj

Postacím: MEDIAEXPERT Kommunikációs és Filmszakmai Igazságügyi Szakértői Kft. 1475 Budapest, Pf. 333 A borítékra kérik ráírni: „PULITZER PÁLYÁZAT” E-mail: pulitzer@pulitzer.hu Az Emlékdíj összege 1.000- euró (€) minden kategóriában.

Konferencia a médiatörvény hatásairól

A médiatörvény hatásait elemzi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával 2011. november 29-30-án második alkalommal, ezúttal Balatonalmádiban megrendezendő Korrektúra elnevezésű médiakonferencia.

A Korrektúra 2011 elnevezésű eseményen jelen lesznek a magyar médiavilág meghatározó személyiségei, véleményvezérei, a gazdasági élet döntéshozói és politikusai. Az eseményt Szalai Annamária, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke nyitja meg.

Széchényi Emléknap az OSZK-ban

Az idei emléknap a nagyközönség számára 12.30 órától 21.00 óráig kínál gazdag programot. A programok egy részén a résztvevők száma korlátozott, ezért kérik, a körsétákra, a múzeumpedagógiai bemutatóra és a tárlatvezetésekre küldje el jelentkezését előzetesen a pr@oszk.hu címre!

PROGRAMOK

12.30 A Széchényi Emléknap megnyitása. Köszöntőt mond dr. Réthelyi Miklós, a nemzeti erőforrás miniszter
16+
Ilyen még nem volt – fiatalítunk!

Lakiteleki filmünnep az Urániában

Program:
A fővárosi filmbemutatót megnyitja: SÁRA SÁNDOR, Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Mozgókép Mestere, a Filmszemle alapító elnöke.

Bemutatásra kerülő filmek:
„ Mert mibennünk zeng a lélek”( 3’41”) A IX. Filmszemle Fődíjas filmje
Rendező: BARTÓK CSABA, Regfilm Stúdió, Szepsi, Szlovákia

„Éden a Csúnyaföldön”(27’20”) c. film, a Duna Televízió nagydíját, valamint a REGFILM Kft. különdíját kapta.
Rendező: CSÉKE ZSOLT, „Kamera a hátizsákban” Produkció KFC Debrecen

Láthatatlan kiadványok

Láthatatlan kiadványok

Láthatók még betiltott erotikus versek és prózai művek, a fasiszta, szovjetellenes irodalom dokumentumai, 1956-tal kapcsolatos tiltott olvasmányok. A november 4-i megnyitón Elbe István megbízott információszolgáltatási igazgató elmondta, ez nem csupán rendhagyó kiállítás, de egyben olyan is, ami mindenkit érdekel, hiszen ki ne volna kíváncsi arra, mikor, melyik korban milyen kiadványokat ítéltek „láthatatlanságra”. Ma már ugyan hihetetlen, de az ötvenes években Kosztolányi is indexre került.

„Egy flekk energia” – Az ENERGIAKLUB pályázata újságíróknak

Energiahatékonyság – energiatakarékosság. Két olyan fogalom, amely amennyire fontos legalább annyira mostohán kezelt a magyar médiában. Pedig kevesebb áram felhasználásával, vagy hatékonyabb energiafelhasználással, így például otthonaink jobb hőszigetelésével, vagy fűtésrendszerünk korszerűsítésével egy család már jelentős összeget takaríthat meg.

Hatékonyabb eszközök a kiskorúak védelmében

A „hat éven aluliak számára nem ajánlott” korhatári kategória jogszabályi kodifikálása és a Médiatanács ajánlásában megjelenő „gyermekbarát” piktogram bevezetése előrelépést jelent a gyermekvédelem terén. Az ajánlás újdonsága, hogy a jövőben nemcsak az ártalmas tartalmakra kell felhívniuk a tévéknek a nézők figyelmét, hanem a kifejezetten gyermekeknek szóló műsorszámok is megkülönböztető jelölést kaphatnak. Ezt a képernyő alsó sarkában elhelyezett, rajzolt kisfiút ábrázoló piktogram jelzi.

Goldenblog: a Véleményvezér nyert hírblog kategóriában

A gasztroblogok kategóriájában a Világevő blog győzött, míg a közönség kedvence az Olcsó Receptek blog volt. A kultúra-szórakozás kategóriában a Budapest Avantgarde blog végzett az élen, a közönség körében pedig a Demotiváló blog nyert. Az IT-blogok között a zsűri az Android Portált tartotta a legjobbnak, míg a közönségszavazatok alapján az Appleblog végzett az első helyen.

Tíz rádiós frekvencia pályázati kiírását véglegesítették

Tíz rádiós frekvencia pályázati kiírását véglegesítették

A szóvivő hozzátette: a frekvenciák sorsa várhatóan még az idén eldől, de a végleges döntés meghozatalát hiánypótlás vagy jogorvoslati kérelem is elodázhatja. A három budapesti kereskedelmi körzeti rádiós frekvenciára kevesebb kötöttség, több zene mottóval írja ki pályázatát a médiatanács, amely a kiírás tervezetéről még május 25-én döntött. Kiricsi Karola azt is közölte: a 95,3 MHz-es, a 89,5 MHz-es, valamint a 103,9 MHz-es frekvenciákra azonos feltétellel írja ki a pályázatot a médiatanács, kivéve a frekvenciadíjakat, amelyeket a vételkörzet méretéhez igazít.

Átadták a Magyar Páneurópa Unió sajtódíját

A tizenkét éve létrehozott sajtódíjat Andrássy Gábor, a Magyar Páneurópa Unió kitüntetési bizottságának elnöke adta át Balatonfüreden, a díjazottakat Döbrentei Kornél, a Hitel című irodalmi, művészeti, és társadalmi folyóirat nyugalmazott szerkesztője, Körmendy Zsuzsanna a Magyar Nemzet publicistája méltatta. Kondor Katalinnak, a Magyar Rádió korábbi elnökének Halász Alberthez írt levelét W. Nemessuri Zoltán, a Magyar Páneurópa Unió elnöke olvasta fel.

Pályázat közösségi televízióknak és rádióknak

A mára elavulttá vált szabályozást az új médiatörvény átírta, így a médiatanács jelentősen megemelhette a szektor támogatási keretösszegeit. Míg korábban a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap – ma már Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – bevételeinek legalább fél-fél, de legfeljebb egy-egy százalékát oszthatta csak el a támogató, addig jelenleg a médiatanács támogatáspolitikája határozza meg a keretet.

Könyvbemutató

A kötetet bemutatja Dr. Szabó Csaba, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese.

A kötet megjelenését támogatta:
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
Kalocsai Érseki Levéltár
Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár
Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Nemzeti Kulturális Alapprogram

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseit

Minden létrehozott érték sok tízezres értéktelenség ellen vív győzedelmes csatát és a szelíd szó, a kritikai szemlélet, az alázat a munkában, a kérlelhetetlenség a minőségben csak látszólag folytat egyenlőtlen küzdelmet az igénytelenséggel, a viszonylagossággal, a kevesebbel való beéréssel – mondta az államfő hétfőn a Parlamentben a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kitüntetéseinek átadásán.

Nyolcvanéves az újságíró püspök

Az 1931. február 21-én született Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspök ötéves lehetett, amikor eldöntötte, hogy vagy püspök, vagy kocsis lesz, ha megnő. Történt ugyanis, hogy szülőfalujába, a Szeged közelében fekvő, de akkor Jugoszláviához tartozó Horgosra érkezett a szabadkai apostoli kormányzó. A falu határában várta a település apraja-nagyja a fogaton bevonuló püspököt.

A katolikusok száma 15 millióval emelkedett

Ami a papok számát illeti, folytatódik a 2000-ben elkezdődött mérsékelt növekedési tendencia. Az egyházmegyés illetve a szerzetespapok száma 2009-ben 410 ezer 593 volt. A növekedés elsősorban Afrikában és Ázsiában tapasztalható. 2010-ben a pápa tíz új püspökséget, egy apostoli exarchátust és egy apostoli helynökséget állított fel.

Forrás: Magyar Kurír

Igazságot Magyarországnak! – Kanadai magyar szervezetek és újságírók tiltakozása

A magyar nép hősies, 1956-os szabadságharcának kegyetlen letörését követően az a segélykiáltás járta be a világot: „Igazságot Magyarországnak!”, mert a nyugati nagy hatalmak politikai taktikából nem segítették a magyarok szabadságharcát a szovjet elnyomás ellen. Ugyanakkor igaz, hogy Kanada és néhány más nyugati állam befogadott egy bizonyos számú menekültet, és a kanadai magyar közösség hálás ezért Kanadának.

Nemzetközi videopályázat fiataloknak

A pályázaton angol nyelvű vagy angol feliratos filmek indulhatnak. A szpot hosszúsága max. öt perc, a kisfilmé max. 30 perc. Az első díj 10.000€, a második helyezett 6.000€, a harmadik 3.000€, további 13 filmalkotás 300-300€ díjban részesül.

További információ angol és spanyol nyelven a pályázat honlapján olvasható.

Forrás: Magyar Kurír

Nem merült fel a Katolikus Rádió megszüntetése

A Püspöki Konferencia részéről semmilyen formában nem merült fel a Katolikus Rádió megszüntetése. A Magyar Katolikus Rádió középhullámon történő sugárzása aránytalanul hatalmas anyagi terhet jelentett az elmúlt hét évben a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának. Ebből kifolyólag a Konferencia kezdeményezte az Antenna Hungáriánál a sugárzási díj csökkentését, de erre nem nyílt valós lehetőség.

Nem korlátozzák a szólás szabadságát

A médiatörvényt élésen kritizáló külföldi sajtóval kapcsolatban Szalai Annamária elmondta: a mostanában hangoskodó külföldi újságírók nemcsak a magyar, hanem a saját országuk szabályozását is támadják, mert mindenki azt szeretné, hogy az ő területén ne legyen szabályozás. A médiatanács függetlenségével kapcsolatban Szalai Annamária leszögezte: ha a kormány a saját szája íze szerint nevezné ki a tagokat, azzal sem lenne semmi baj, hiszen Európában ilyesmire is van példa.

Szikora József: A vízben

Közéleti írások sorakoznak a kötetben. Számtalan szó szerint közéleti, hiszen valamely politikai vagy más, minden embert érintő esemény kapcsán született. A többi mintha csupán a szerző magánéletéről szólna, de ez csak látszólagos: az eszmefuttatások egy-egy apró történés okán is közös életünket járják körül. Egy mofettánál tett látogatásból Erdély sok évszázados történelme bontakozik ki, egy falusi tanítónő temetésétől a magyar vidék problémáinak pástázásáig jutunk el. Azon, ahogy egy tizenéves visszarúgja a döglött halat a tóba, egy nemzedék hozzáállása tükröződik.