Oldal kiválasztása

Aktuális

Fontos feladat az infokommunikációs akadálymentesítés

Az infokommunikációs akadálymentesítés fontosságáról beszélt az internetről szóló nemzeti konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos kedden Budapesten, az Országos Fogyatékosügyi Tanács ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

A lapkiadók szerint a reklámadó káros a gazdasági növekedés szempontjából

Az egyesület az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a kormányzat részéről nyíltan ágazati különadóként meghatározott adónem kivetése káros a gazdasági növekedés szempontjából. Az abból befolyó bevétel felhasználása könnyen napi politikai játszmák eszköze lehet, tovább nehezítve egy egyébként is strukturális problémákkal küzdő iparág helyzetét.

100 milliárd forint volt a sajtópiac bevétele 2014-ben

100 milliárd forint volt a sajtópiac bevétele 2014-ben

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) március 3-án a szakmai szervezetek által rendezett sajtótájékoztatón mutatta be a sajtópiac 2014-es eredményeit. Az MLE összesítése alapján 2014-ben a „net-net” (ügynökségi és egyéb kedvezményekkel csökkentett) nyomtatott reklámpiac bevétele 34,637 milliárd forint volt. A tavalyi bevétel 3,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 35,806 milliárdtól.

Reklámadó: vidéki rádiók szűnhetnek meg

Magyarországon több mint száz helyi rádió működik. Döntő többségük kereskedelmi médium, vagyis a reklámokból tartják el magukat. Eddig nem kellett reklámadót fizetniük, mert egyik vállalkozás bevétele sem érte el az 500 millió forintot. Ha egy újabb köztehert kapnak, akkor a rádiók egy része megszűnhet – mondta a Helyi Rádiók Országos Egyesületének elnöke, Szilvay Balázs a Hír TV-nek.

Változások a TV2-nél

Közös megegyezéssel távozik a TV2-csoporttól György Bence program- és hírigazgató – tudatta a TV2 az MTI-vel. György Bence 2014. február 1-jétől töltötte be a posztot, korábban felelős szerkesztőként, majd szerkesztőségvezetőként dolgozott a hírigazgatóságon, 2010-től az aktuális műsorok vezető szerkesztője volt – olvasható a közleményben. Kiemelték: irányítása alatt a Tények piacvezető hírműsorrá vált.

Melocco János emléktáblájának koszorúzása

Melocco János emléktáblájának koszorúzása

Melocco János 1909. december 26-án, Fiumében született. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett jogi és államtudományi doktorátust 1932-ben. Ezután rövid időn belül a magyar sajtó elismert alakja lett, így az MTI-nél, a Magyar Rádiónál és a német nyelvű Pester Lloydnál.

A Dante Kiadónál 1942-ben jelent meg élete fő műve, a lenyűgöző tárgyismeret birtokában megalkotott Boccaccio életének regénye.

Fonyó Károly lett a Hír TV elnöke

A Magyar Nemzetet kiadó NEMZET Lap- és Könyvkiadó Kft. kedden a Társaságban fennálló üzletrészének döntő hányadát a Megapolis Media Zrt., valamint a PRO-RÁTA HOLDING Zrt. részére értékesítette – olvasható az MNO.hu-n megjelent közleményben.

Rendőrök fotózása: továbbra is sok a kérdés

A rendőr, pusztán amiatt, hogy közterületen, nyilvános helyen intézkedik, még nem közszereplő, és ezután sem lesz az, de nem is magánszemély. Esetről esetre lehet mérlegelni, hogy közölhető-e róla felismerhető fotó, avagy sem – mondta Simonné Gombos Katalin, a Kúria polgári kollégiumának szóvivője a legfelsőbb bírói fórum hétfői jogegységi ülését követő sajtótájékoztatón, Budapesten.

A közösségteremtést kell minden a médiában dolgozó embernek építenie

A közösségteremtést kell minden a médiában dolgozó embernek építenie

Bábel Balázs a díjátadó ünnepségen hangsúlyozta: ahhoz, hogy az evangélium örömhíre minél messzebbre elhallatsszon, nemcsak technikai eszközökre van szükség, hanem olyan emberekre is, akik szívvel-lélekkel segítik az egyház munkáját. Ezért fontos a katolikus egyház számára is, hogy minden évben kitüntessék a sajtó egy ilyen munkatársát. Az érsek arra hívta fel a figyelmet, hogy a kommunikáció szóban benne van a „communio”, a közösség kifejezés is. Ezt a közösségteremtést kell minden a médiában dolgozó embernek építenie.

75 millió forintos filmpályázat

A Magyar Média Mecenatúra program keretében 75 millió forintos kerettel írt ki pályázatot kistájék- és kísérleti filmek támogatására a Nemzeti Média- és Hírközlési hatóság Médiatanácsa – áll az NMHH csütörtöki közleményében.

Átadták a Családbarát médiáért díjat


A 2014-es Családbarát médiáért díjat a Heti Válasz újságírója, Élő Anita kapta. Az újságíró a Heti Válaszban megjelent Gyerekesek kíméljenek? című írásáért kapta a díjat, amelyet a Richter Gedeon Nyrt. támogatott.

Megvannak a 33. Magyar sajtófotó pályázat díjazottai

Megvannak a 33. Magyar sajtófotó pályázat díjazottai

A nagydíjat elnyerő fotós a szerb határon át Magyarországra érkező szír, afgán, koszovói menekültekről készítette az Úton Európában című díjnyertes riportot. Ő lett a legjobb teljesítményt nyújtó harminc év alatti fotós is. A legjobb emberközpontú dokumentarista fényképért odaítélt André Kertész-nagydíjat Balázs Attila, az MTVA/MTI külső munkatársa kapta Egy hajléktalan karácsonya című képriportjáért.

Mások hitének obszcén kigúnyolása tényleg belefér a szólásszabadságba?

Mások hitének obszcén kigúnyolása tényleg belefér a szólásszabadságba?

Tényleg betiltaná-e Szőnyi Szilárd a vallásgyalázást, tényleg úgy gondolja, hogy maguknak keresték a bajt a Charlie Hebdo munkatársai? Hol a jó ízlés és a sajtószabadság határa, mi számít uszításnak, mit kezdjünk a gyűlöletbeszéd-törvényekkel? Többek között ezeket a kérdéseket érintették a vitázó felek, és szó volt még a Charlie Hebdo szatirikus hetilap stílusáról, valamint a szerkesztőségek és az újságírók felelősségéről is. A fórumot Gebauer Szabolcs, a MAKÚSZ főtitkára nyitotta meg, majd Szilvay Gergely, a Mandiner újságírója moderálta a beszélgetést.

Két tucat tévé és rádió kap támogatást

A közösségi rádiók közül sikerrel pályázott a kisvárdai VárFm Rádió, a Győrplusz Rádió; a kisközösségi rádiók közül a balkányi Alfa Rádió, a fővárosi Első Pesti Egyetemi Rádió, a gyomaendrődi Rádió Sun, a mezőtúri Pont Rádió, a miskolci Csillagpont Rádió, a székesfehérvári Alpha Rádió és a szombathelyi Credo Rádió.

Szőnyi vs Kósa: ez volt a sajtószabadság-vita

Szőnyi vs Kósa: ez volt a sajtószabadság-vita

„Je suis Charlie?! Kósa András és Szőnyi Szilárd vitázik” címmel hirdetett nyilvános fórumot kedd estére a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (Makúsz). A Ferenciek teréről nyíló Café Pioba összehívott vitára – gyorsszámításunk alapján – nagyjából százan jöttek el. Aki lemaradt, de kíváncsi, hogy mire jutott lapunk és a VS.hu munkatársa, a Válasz.hu-n teljes terjedelemben visszanézheti.

A videó itt is megtekinthető.

Újságíró-továbbképzés Németországban

Újságíró-továbbképzés Németországban

A pályázótól egy igazolványképet (1), valamint német és magyar nyelvű szakmai önéletrajzot (2), és német és magyar nyelvű motivációs levelet (3) várunk legfeljebb 1000 karakter hosszúságban.
A jelentkezéseket elektronikus formában a makusz@makusz.hu címünkre várjuk.

Elhunyt Dr. Tarjányi Zoltán

Elhunyt Dr. Tarjányi Zoltán

Tarjányi Zoltán erkölcsteológus, egyetemi tanár, pápai prelátus január 5-én, vízkereszt vigíliájának hajnalán átköltözött a mennyei hazába.

Filmszakmai továbbképzés filmes, televíziós gyakorlattal rendelkező fiatalok számára

A DUNAVERSITAS EGYESÜLET tizennegyedik alkalommal indítja el egyéves mozgókép szerkesztői, rendezői, operatőri mesterkurzusát a hazai és határon túli médiában tapasztalatot szerzett fiatal alkotók számára. Az egyesületet a magyar szellemi élet jeles képviselői alapították azzal a céllal, hogy a magyar nyelvű televíziózás számára képezzen kreatív szakembereket.

A Duna TV lesz a nemzeti főadó

Az M2 csatorna esti sávjában márciustól létrejön a Petőfi TV, és júliusban indul az M4 Sport csatorna – írták a Híradó.hu-n közzétett közleményben.

Elhunyt Vízy Dorka

Elhunyt Vízy Dorka

1995-ben került a Magyar Rádióhoz, ahol először a Napközben riportereként dolgozott. Évekig vezette a Petőfi Rádió Délelőtt című magazinját. Dolgozott továbbá a Calypso Rádióban, a Csúcsforgalom és a 180 perc című műsorban, valamint a Duna Televízió ifjúsági műsorában is.

Betegségét a hallgatók nem vehették észre, mert szinte az utolsó pillanatig meghatározó hangja maradt a nevéhez köthető magazinnak, a Közelrőlnek, melyet 2007-től napi rendszerességgel vezetett.

A Megváltó születését ünnepeljük

A Megváltó születését ünnepeljük

E születés az üdvtörténet központi eseménye, mert aki született, nemcsak az ember fia, egy az emberek közül, hanem Ő az Atyától a Szentháromságban az idő kezdete előtt születő Fiú. Születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megszülethessék az megváltó Jézus.

A Szentatya karácsonyi útmutatója

A Szentatya karácsonyi útmutatója

Az igazi karácsony Isten szegénységének ünnepe: azé az Istené, aki szolgai alakot öltve kifosztotta önmagát; azé, aki az asztalnál szolgál, aki elrejtőzik az okosok és bölcsek előtt, és kinyilatkoztatja magát a kicsinyeknek, az egyszerű és szegény embereknek. Az Emberfia ünnepe, „aki nem azért jött, hogy szolgáljon, hanem, hogy ő szolgáljon és váltságul odaadja életét sokakért” (Mk 10,45). Mindenekelőtt azonban a béke ünnepe, amelyet a gyermek Jézus hozott el a földre: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön Isten kegyeltjeinek” (Lk 4,14).

Több határozatot is hozott a médiatanács

A médiatanács ez évi utolsó ülésén a közönség érdekeinek védelmét és az átlátható piaci viszonyok teljesülését szem előtt tartva számos médiatörvényi előírás megsértése kapcsán hozott határozatot – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az MTI-vel hétfőn.

Elfogadták a Magyar Média Mecenatúra program 2015. évi támogatási tervét

1,23 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a helyi és körzeti rádiók és televíziók működési költségeinek és műsorainak támogatására, valamint 1,92 milliárd forint a független filmek készítésére.

A filmes támogatások között új elem a történelmi dokumentumfilmek készítésére vonatkozó, 130 millió forintos keretösszegű pályázat, amelynek nyertesei legfeljebb 30 millió forintot kaphatnak egész estés dokumentumfilmek készítésére.

Átadták a Rádiós Korrektúra és a Kamera Korrektúra díjakat

A Média Korrektúra konferencia ügynökségének tájékoztatása szerint a Rádiós Korrektúra versenyben a tényfeltáró, oknyomozó, riport kategóriában a Nem félek című műsor nyert, amely a Kossuth Rádióban volt hallható. Az információs hírmagazinok közül a szintén a Kossuthon futó G7 gazdasági magazin lett az első, a kulturális magazinok között a Petőfi Rádió műsora, a Kultúrfitnesz – Személyes ügy adását találta a legjobbnak a szakmai zsűri a legjobbnak.

Egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató

Egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató

A Ház 131 igen szavazattal, 63 ellenében szavazta meg a médiát érintő törvények változtatását, amelynek szükségességét az előterjesztők, a fideszes Dunai Mónika és Tuzson Bence az elmúlt négy év tapasztalataival és költséghatékonysági szempontokkal indokoltak.

Konzultációt indít az NMHH az OTT-tartalomszolgáltatásokról

A hatóság honlapján közzétett felhívásban olvasható: az interneten megjelenő és elérhető, korábban csak a televízió képernyőjén nézhető médiatartalmak átalakítják a hagyományos médiafogyasztási szokásokat, és ebben a változó piaci környezetben a szereplők kötelezettségei, valamint felelősségi és hatásköre ma még nem tisztázott.

Az OTT a szolgáltatás eljuttatásának technológiáját jelenti. OTT-szolgáltatás esetében az interneten keresztül szolgáltatást nyújtó szolgáltató elkülönül az internetszolgáltatótól, szerződéses viszonyban sem áll vele.

Elhunyt Seszták Ágnes

Elhunyt Seszták Ágnes

Seszták Ágnes 1944. július 23-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon. Szülei Seszták János görög katolikus kántor tanító és Nátuly Mária voltak.

Seszták Ágnes pályája az ELTE BTK könyvtár–magyar szakának elvégzése után gimnáziumi pedagógusként indult, majd 1968. augusztus 1-jén gyakornokként a Jövő Mérnöke című újságnál helyezkedett el, ami akkor még a Budapesti Műszaki Egyetem lapja volt.

1972-ben elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Újságíró Iskolát.

Két új csatorna a közmédiában

Jövőre két új csatornával bővíti kínálatát a közmédia. A Petőfi TV a 16-35 év közötti korosztálynak szóló műsorokat sugároz majd, míg az M4 Sport csatorna kiemelt feladatának a 16 kiemelt magyar sportág életének, továbbá nemzetközi sportesemények bemutatását, versenyeik közvetítését tekinti – közölte az MTV Zrt. és az MTVA csütörtökön az MTI-vel.

Nem lesz internetadó ebben a formában

Orbán Viktor szerint internetadóról sosem volt szó. – Magyarországon a távközlést adóztatjuk, adótechnikai természetű módosítást javasoltunk, hogy kövesse az adórendszer az élet valóságos mozgását. Ezt a szolgáltatóknak kell fizetni, akik már tiltakoznak, ugyanis nem tudják áthárítani majd a fogyasztókra. Ez nem internetadó, hanem a távközlési adó kiterjesztése. A távközlési adó kiterjesztésével kapcsolatban félelmeket előhívó képzet jött létre, ez nehézzé teszi az erről való párbeszédet – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Fotográfiai díjat alapít a Robert Capa Központ

Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíj néven új, 5 millió forint összdíjazású elismerést alapít magyar vagy Magyarországon élő egyéni alkotók, vagy kis létszámú alkotócsoportok számára a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ.
A Capa-nagydíjat minden évben olyan, a fotográfia bármely ágában dolgozó alkotó vagy kis létszámú alkotócsoport kaphatja, aki vagy amely szakmailag megalapozott múlttal rendelkezik és korábban kiemelkedő tehetségről tett tanúbizonyságot.

Internetadót tervez a kormány

A parlamentnek kedden benyújtott adócsomag-javaslat szerint jövőre az internetszolgáltatásra is kiterjesztik a távközlési adót, amelyet eddig a hanghívások, SMS-ek és MMS-ek után fizettek a távközlési szolgáltatók. Az előterjesztés szerint az adó mértéke minden megkezdett gigabyte adatforgalom után 150 forint lesz. A Fidesz-frakció szerint a tervezett „internetadó” megfizetésénél is meg kellene határozni egy felső korlátot.

Minden magyarhoz szólni

A vezérigazgató kifejtette: vizsgálják, hol lehet bővíteni a már meglévő, Kárpát-medencei tudósítói posztokat, illetve hol lehet újakat létesíteni. Úgy fogalmazott, reméli, jövő év végén már nem csak a Kárpát-medencében lesznek az MTVA-nak tudósítói.

Útjára indult a Pápa-mobil

Útjára indult a Pápa-mobil

Ferenc pápa személye és megnyilatkozásai iránt Magyarországon is nem szűnő érdeklődés tapasztalható tavaly márciusban történt megválasztása óta, mind a katolikus hívek, mind az egyházhoz szorosan nem kötődők részéről. A mobilalkalmazás megalkotásával ennek a nagyfokú érdeklődésnek kívántak megfelelni.

Új főszerkesztő a Világgazdaságnál

Tóth Levente irányítja a Világgazdaságot főszerkesztőként október 1-jétől. Pályáját a Népszabadságnál kezdte, majd dolgozott a Világgazdaságnál, a Figyelőnél és a Napi Gazdaságnál. 2002-ben visszatért a Népszabadsághoz, amelynek gazdasági rovatát vezette 2010 elejéig. Akkortól a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, majd 2014. augusztusáig megbízott főszerkesztője volt.

Várkonyi Iván, a Népszabadság gazdasági rovatának korábbi vezetője 2014. október 6-tól a Világgazdaság vezető szerkesztőjeként folytatja pályafutását, közölte a frissen megalakult Mediaworks Hungary.

Megalakult a Mediaworks

2014. október 1-jén megalakult a Mediaworks, amely a Vienna Capital Partners által megvásárolt a magyarországi Ringier- és Axel Springer-érdekeltségeket integrálja.

A Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően létrejött vállalatcsoportot Mihók Attila vezérigazgató és Katona Viktor CFO vezeti.

Ezután nem kell majd kitakarni a rendőrök arcát

Az Ab szerdán közzétett határozatában olvasható értelmezés szerint a nyilvánosságra hozatal akkor nem öncélú, ha az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak, közügyet érintő képi tudósításnak minősül.

Leépítés a Magyar Nemzetnél

A Hír TV után a Magyar Nemzetnél is jelentős költségtakarékossági intézkedéseket vezetnek be – tudta meg a Nol.hu. A lap információi szerint a Magyar Nemzet szerkesztőségében hétfőn bejelentették, hogy csaknem harminc újságírótól válnak meg, köztük olyan neves jobboldali szerzőktől mint Ugró Miklós, Lőcsei Gabriella, Torkos Matild, Ludwig Emil és Kulcsár Anna. Megszüntették a lap brüsszeli tudósítói posztját, az eddigi tudósító, Lovas István várhatóan ezentúl is publikál a lapban, de már nem állandó munkatársként.

Átadták a Szalay Annamária-díjakat

Missziós feladatunk a szülői tudatosság növelése a médiában, ezért ha kell, szigorú jogszabályokat kell hoznunk, hogy az úgynevezett szabadság jegyében ne lehessen gyermekeket bántani, zaklatni, károsan befolyásolni – hangsúlyozta Balog Zoltán a Szalay Annamária Média Alapítvány rendezvényén, ahol a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) egykori elnökének nevével fémjelzett elismeréseket adott át.

Új főszerkesztő a Magyar Hírlapnál

Petán Péter az MTI-nek elmondta, hogy a napilap irányultsága, szellemisége nem változik, marad a polgári, keresztény, jobboldali elkötelezettségű úton. Közölte: „hírérzékenyebb” újságot tervez, amelyben több háttér jellegű anyag lesz, mivel szeretne „másként hozzányúlni bizonyos témákhoz”.

Az új főszerkesztő a héten egyeztet a rovatvezetőkkel. Hangsúlyozta: senkinek az elküldését, eltávolítását nem tervezi, „a létszámleépítés szóba sem került”, egyfajta minőségi változást, szellemi megújulást szeretne a lapnál úgy, hogy közben ne változzon irányultsága és elkötelezettsége.

Tovább esett a nyomtatott lapok példányszáma

A politikai napilapok közül a Népszabadság 43.571 (egy év alatt -11,4 százalék), a Magyar Nemzet 37.539 (-1,4 százalék), a Népszava 14.001 (-8,2 százalék) példányban kelt el átlagosan 2014 II. negyedévében a MATESZ adatai szerint. A Magyar Hírlapot ebben a negyedévben már nem is auditálták, az előző negyedévben 7625 példány kelt el belőle átlagosan.

Kitüntetések a sajtónak augusztus 20-án

Személyes példaképekre van szükségünk – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki hétfőn Budapesten állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából. A kitüntetetteket méltatva Balog Zoltán hangsúlyozta: ők Magyarország „hozzáadott értéke”, az az emberi plusz, amely képes pótolni a hiányzó nyersanyagot, tőkét, infrastruktúrát, nemzetközi szövetségeseket, vagy megsokszorozni azok hatékonyságát.

Szeptembertől Lebhardt Olivér irányítja a VS.hu-t

A 31 éves Lebhardt Olivér pályáját egy országos egyetemi lap alapítójaként kezdte, később a Vasárnapi Híreknél dolgozott, ösztöndíjasként Berlinben a Die Zeit hetilapnál és a Kircher&Burkhardt ügynökségnél szerzett nemzetközi tapasztalatot.

A hírportál tavaly november óta olvasható az interneten. A megbízott főszerkesztő Kerényi Györgyöt váltja, aki az indulása óta vezette a szerkesztőséget.

Forrás: MTI

Csángó rádió: cél a földi sugárzás megteremtése

Csángó rádió: cél a földi sugárzás megteremtése

Megjegyezte: a frekvencia elnyerését nagyban segítené ha a jogszabályi környezet megváltozna, és a kulturális, kisebbségi rádióadókra más adószabályok vonatkoznának. Ebben az esetben könnyebben tudnának fejlesztéseket megvalósítani és frekvenciát kialakítani.

Honlap a gyerekek tudatos internetezéséhez

Otthonaneten.hu címen már elérhető az a honlap, amely a tudatos és biztonságos internetezéshez nyújt segítséget a gyermekeknek.

Az oldal fő támogatója, a UPC kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az internetszolgáltatók honlapjáról letölthető díjmentes szűrőszoftverek mellett egy új weboldal is segít a gyermekeket megtanítani arra, hogyan kerüljék el a veszélyeket az interneten és hogyan fedezzék fel annak valódi értékét.

Távozik Szabó György a Sanoma éléről

Július elsején vette át a Centrál Csoport a Sanomát: az új vezérigazgató Varga Zoltán, a Centrál Csoport tulajdonosa, a pénzügyekért gazdasági igazgatóként Székely László felel majd.

A tranzakció július elsején zárult, úgyhogy mostantól átalakítások várhatóak a cégben, a Kreatív szerint elsősorban a topmenedzsereket érinti majd a leépítés.  Elsőként a Sanoma vezérigazgatója, Szabó György távozott 22 év után.

Alig fogadták el, már módosítják is a reklámadóról szóló törvényt

Három hete sincs, hogy elfogadták a reklámadó bevezetéséről szóló törvényt, de máris módosítanák. Az adóelkerülés megakadályozása érdekében ugyanis a módosítás csak annak a vállalatnak engedélyezi, hogy a reklámadó alapját a korábbi évek elhatárolt veszteségével csökkentse, amelyik tavaly veszteséges volt vagy nullás eredményt ért el. Új előírás továbbá, hogy a reklámozónak nyilatkoznia kellene arról, adókötelezettség terheli és eleget tesz az adóbevallási, adófizetési kötelezettségének, sőt akkor is adminisztrálni kell, ha valakinek nincs fizetési kötelezettsége.

Murányi Marcell lesz a Népszabadság főszerkesztője

Murányi Marcellt választotta a Népszabadság és a hozzá kapcsolódó online portál főszerkesztőjévé a Népszabadság Zrt. rendkívüli közgyűlése – közölte a Ringier Kiadó pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Murányi Marcell az új pozícióját augusztus 3-tól tölti be. Az új főszerkesztő hivatalba lépéséig továbbra is Tóth Levente megbízott főszerkesztő irányítja a szerkesztőséget.

Meghalt Padisák Mihály író, újságíró

Meghalt Padisák Mihály író, újságíró

Padisák Mihály 1930. június 13-án született Budapesten, tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar-történelem szakon végezte.

Csaknem fél évszázadon keresztül, 1952 és 2001 között volt a Magyar Rádió munkatársa, szerkesztő-riportere, játékmestere, műsorvezetője, dramaturgja.

10 éves a Magyar Katolikus Rádió

10 éves a Magyar Katolikus Rádió

Spányi Antal rövid áttekintést adott indulásuk, fennállásuk fontos állomásairól. Kiemelte a rádió mint a jó hír hangja elkötelezettségét. „A rádió küldetése a preevangelizáció – fogalmazott Spányi Antal – ami azt jelenti, hogy találkozási lehetőséget teremt a katolikus értékek alakította megatartásformákkal, melyek felkészítenek az evangélium befogadására.” Spányi Antal így fogalmazta meg a rádió célkitűzését: Nem hitvallási cikkelyekbe, hanem élettörténetekbe foglalva kell elvinnünk az örömhírt az emberekhez.

Nagy a felháborodás a reklámadó miatt

A szervezet kedden közleményt juttatott el az MTI-hez, miután L. Simon László (Fidesz) hétfőn beterjesztette az Országgyűlés elé a reklámadóról szóló törvényjavaslatot, amely sávokban határozza meg a reklámbevételek adóját. A Magyar Reklámszövetség arra kéri a médiavállalatokat és az iparág szakmai szervezeteit, hogy június 5-én, csütörtökön, vagyis a miniszteri eskütételekről szóló parlamenti ülésnapot megelőzően saját médiatípusuknak megfelelően tiltakozzanak.

Új főszerkesztő az Origo élén

Az Origo Zrt. a változó médiafogyasztási szokásokhoz alkalmazkodva nagyobb hangsúlyt kíván fektetni az integrált tartalom előállítás stratégiájának megvalósítására, ezért átszervezi az eddigi tartalomirányítási szervezetét – olvasható a hírportál hivatalos közleményében.

Sáling Gergő, az Origo.hu főszerkesztője közös megegyezéssel távozik a médiavállalattól, Magyarország piacvezető online portáljának szerkesztőségi irányítását pedig Pálmai L. Ákos veszi át. Sáling Gergő az Origo.hu csapatához 12 éve

„Lehessen mindenki olyan, amilyen…”

A Nyílt Társadalom Archívum (OSA) 2014-ben programsorozatot indított 1944, a magyar zsidók deportálása, a budapesti csillagos házak és a budapesti gettó történetének bemutatására azzal a szándékkal, hogy a mai magyar társadalmat szembesítse a 70 évvel ezelőtti tragédiával, a korabeli politikai elit és a társadalom erkölcsi felelősségével. Tette ezt azért, hogy így figyelmeztessen arra a megkerülhetetlen emlékezetmunkára, amely csak a múlt közös feldolgozásával segít megérteni a jelent, hogy képesek legyünk továbblépni a jövőbe.

Átadták az idei Mikszáth Kálmán-díjakat

Átadták az idei Mikszáth Kálmán-díjakat

A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, a Magyar Polgári Média Egyesület és a Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége képviselői 2005-ben hozták létre a Mikszáth Kálmán Kulturális és Média Alapítványt, melynek legfőbb feladata a polgári értékek és a konzervatív, nemzeti hagyományok ápolása. Az alapítvány minden év elején Mikszáth Kálmán-díjjal ismeri el az erre méltónak bizonyult újságírók munkásságát.

Csütörtökön Fábián Gyula, az alapítvány elnöke és Hámori József akadémikus professzor elnökségi tag adták át a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában az idei elismeréseket.

Drónok a sajtóban – jelentés a hazai szabályozás előszobájából

A beszélgetés a pilóta nélküli repülőgépek és helikopterek polgári célú felhasználásának határait keresi az érintett oldalak képviselőivel. A hazai szabályozás készítésének idején számos kérdés vár megválaszolásra, miközben több szomszédos ország, így Ausztria is a közelmúltban vezette be saját szabályozását.

Vendégek:
Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár
Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke
Székely Zoltán, a HungaroControl Zrt. repülésbiztonsági igazgatója
Csillagvári Zsolt, a Magyar FPV Egyesület alelnöke

Eladja magyarországi leányvállalatát a Sanoma

A Sanoma eladja magyarországi leányvállalatát, a Sanoma Media Budapestet a Centrál Csoportnak – adta hírül az FN24. A magyar leányvállalat a hazai piac egyik vezető lap- és online kiadójaként működik 1992 óta.

A Sanoma magyarországi médiavállalkozásainak nettó árbevétele tavaly mintegy 60 millió euró volt. A Sanoma számításai szerint a folyamat végén a csoport közel 11 millió euró tőkenyereséget realizál majd.

Forrás: FN24

Új korszakot nyithat a tévézésben a mobil szélessáv

A rohamosan fejlődő távközlési technológia és az ügyfelek változó igényei alapjaiban alakítják át a médiapiacot, közöttük a televíziózást is, mivel a negyedik generációs (4G) szélessávú mobil internet terjedése a mobil eszközök felhasználóit is bevonja a médiatartalom-fogyasztók körébe – állapították meg a Telenor Magyarország jövőkutató szimpóziumán résztvevő vezető távközlési és televíziós és szakemberek kedden Törökbálinton.

Kárpáti György újabb két évig a FIPRESCI alelnöke

A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) az olaszországi Bariban tartott éves közgyűlésén újabb két évre alelnöknek választotta Kárpáti György filmkritikust, újságírót, egyetemi tanárt. Az alelnök az MTI-nek elmondta, hogy folytatni szeretné a FIPRESCI kommunikációjának megújítását, de feladatuk a filmkritika újradefiniálása is.

Kitüntették Seszták Ágnest és Szabó Anettet

„Szembesültem azzal, hogy érzik a nézők a súlyát annak, ami most ezekben a napokban hetekben történik. És érzik a súlyát annak, hogy mekkora óriási a felelőssége az újságírónak, aki estéről estére ott áll a kamera előtt” – fogalmazott Szabó Anett az átadón.

A Magyar Nemzet alapító főszerkesztője, Pethő Sándor emlékére létrehozott elismerést minden évben azoknak ítélik oda, akik az egykori Magyar Nemzet műhelyében elindult szellemi honvédelem elveihez méltóan végzik munkájukat.

Forrás: mno.hu

Nincs közszolgálati magyar újságírás a külhoni magyar újságírók nélkül

Nincs közszolgálati magyar újságírás a külhoni magyar újságírók nélkül

Ma már hatvankilenc tudósítói pont van a Kárpát-medencében, Erdélyben és Délvidéken már működnek, Felvidéken és Kárpátalján pedig most épülnek a komplex élő közvetítésekre is alkalmas stúdiók: a hálózat legtöbb pontja pedig több médiumot (rádiót, tévét, hírügynökséget) is kiszolgál – számolt be a fejlesztésekről Szabó László Zsolt az MTVA, a Kós Károly Kollégium, a kolozsvári Video Pontes Stúdió és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) által közösen rendezett tanácskozáson.

A magyar médiának az egyetemes magyarságról kell hírt adnia

Semjén Zsolt szerint köszönet illeti a megújult magyar közszolgálati médiát, hiszen „végre egységben látják a Kárpát-medence magyarságát”. Fontosnak tartotta, hogy a hírek ugyanolyan természetességgel szóljanak arról, hogy mi történt Pécsen, mint arról, hogy mi történt Szabadkán.

A miniszterelnök-helyettes szerint a külhoni magyarság híreinek „a magyar hírek integráns részeiként” kell megjelenniük a médiában, és ki kell terjedniük az élet valamennyi szegmensére. Példaként a politikai, kulturális élet mellett az időjárást és a sportot is megemlítette.

Kiosztották a legrangosabb vajdasági újságírói díjat

Csíkos Zsuzsa a díj kapcsán a Pannon RTV-nek azt mondta: az újságírásban azt élvezi a legjobban, hogy ott van „a történelem alakulásánál”.

A VMMSZ 2003. október 22-én alapította a Napleány-díjat, amelyet évente egy alkalommal, a magyar sajtó napja alkalmából osztanak ki. Azokat a magyar újságírókat díjazzák, akik írásaikkal a nyomtatott és az elektronikus sajtóban hozzájárulnak a délvidéki magyarság minőségi tájékoztatásához, illetve a magyar közösség életével foglalkozó írásaikkal segítik a annak megmaradását.

Kilenc, talán nem közismert dolog hamvazószerdáról

Bemelegítésként: miért pont hamvazószerda, miért nem hamvazócsütörtök vagy hamvazóvasárnap?
A 40 napos, hamvazószerdával kezdődő nagyböjt „pályafutása” a 4. század óta tart. Azóta rögzült a számítás, miszerint húsvétvasárnaptól vissza kell számlálni hat hetet (42 nap), levonni a nem böjti nap vasárnapokat (36 nap) és vissza kell számlálni még 4 napot, ami a negyvenhez kell (szombat, péntek, csütörtök, szerda).

Miért pont ilyen hosszú a nagyböjt? Van valami jelentősége a 40-esnek?

Iráni filmes kapta a vallásközi díjat

A 2014. február 4-én tartott díjátadón a SIGNIS képviseletében jelen lévő európai tagokból, Magali VAN REETH (Franciaország) LÁZÁR KOVACS Ákos (Magyarország), valamint az iráni Hassan BOLKHARI iráni professzorból álló zsűri az iráni Reza MIRKARIMI-nak adományozta a vallásközi díjat a MA (Today) című alkotásáért.

 

Átadták a 2014-es Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Átadták a 2014-es Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

„A média lehet a szeretet és a hit közvetítője, a katolikus értelmiségnek pedig nagy küldetése, hogy korrekt módon informáljon – mondta Székely János esztergom-budapesti segédpüspök az újságírókért mondott szentmisén hétfőn a budapesti Egyetemi templomban. – A katolikus értelmiségnek meg kell próbálnia tanítani akár arról is, hogy a gazdasági élet nehézségei miből fakadnak, és hogyan lehet igazságos társadalmat felépíteni, miközben rá kell mutatni az okokra, célokra.

Osztrák cégé a Népszabadság

Ezzel elhárulhat a versenyjogi akadálya a svájci és a német médiavállalatok magyarországi integrációjának – derül ki azokból a közleményekből, amelyeket a három vállalat küldött az MTI-nek csütörtökön.

Németh Gyula-díj 2014

A díjra minden sportújságíró pályázhat saját munkájával egyénileg. Indoklással és a megjelent művekkel javaslatot tehet egy-egy szerkesztőség, közösség, kolléga, valamint az illető főszerkesztője is.

A pályázatokat, javaslatokat (szakmai életrajzzal és személyi adatokkal: születési év, hó nap, értesítési cím, e-mail cím, telefonszám) 2014. február 15-ig kérik a kisstimi@muosz.hu e-mail címre elküldeni. A pályázatok mellékleteit (2-3 db. cikket) elektronikus formában kérik, rádió és tv-produkció esetén pedig egy tárhely, archívum, honlap linkjét nevezzék meg.

Orbán: nem lesz közpénz a Magyar Krónikában

Orbán: nem lesz közpénz a Magyar Krónikában

Az Index tudósítása az első értekezletről beszámol arról, hogy Orbán Viktor nem igazán rajongott a lap alapításával kapcsolatos helyzetnek, inkább csak azért jött el, mert Kerényi hívta. Azt mondta, szerencsétlen éppen a választások elé időzíteni egy ilyet. Persze azt is elmondta, hogy egy ilyen újságnak már rég léteznie kellene, de az biztos, hogy például nem közpénzből kellene a lapot pénzelni. Több távozó meghívott egybehangzóan állította, hogy Orbán leszögezte, ebben a lapban nem lesz közpénz.

Kikéri magának a TV2

A tévétársaság hétfőn azt közölte az MTI-vel: felháborítónak és visszásnak tartja, hogy a politikusok a nemzetközi és hazai szabályoknak megfelelő eladási szerződést megkérdőjelezve, saját maguknak nyilvánosságot teremtve, azt politikai haszonszerzés céljaira próbálják felhasználni.

Televíziós streaming szolgáltatást indít az egyik nagy mobilszolgáltató

A MyTV márkanevű szolgáltatás kínálatában egyelőre 14 tévécsatorna szerepel, köztük az MTVA csatornái, az M1, M2, a Duna és a Duna World, továbbá a Story TV és az AXN, de a közeljövőben várhatóan a TV2-vel bővül a kínálat. A mobilszolgáltató társaság továbbá arra számít, hogy a jövőben további csatornákkal is megállapodnak.

A Telenor Hipernet előfizetői február 28-ig ingyenesen, előfizetési és adatforgalmi díj nélkül kipróbálhatják a MyTV-t, a későbbiekben pedig havidíjért fizethetnek elő háromféle csomagra.

Eredményes volt a közszolgálati média átalakítása

Domokos László közölte: a számvevők megállapították, hogy a közszolgálati média- és hírszolgáltatás 2010-ben megkezdett és 2011-től kialakított szervezeti, finanszírozási és kontrollingrendszere hozzájárult az állami támogatás átlátható és hatékony felhasználásához és takarékos gazdálkodást biztosított.

Két magyar portál indul a gyerekbarát weblapok versenyében

A Legjobb Európai Gyermekbarát Tartalom Díjért meghirdetett versenyre négy kategóriában, 26 országból összesen 1097 nevezés érkezett, ebből 19 Magyarországról.

Az országon belüli első fordulóban a szakmai zsűri Vass Ágnes, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagja vezetésével a magyarországi szakmabeli indulók közül a traff.hu, míg a nem szakmabeli indulók közül a ludbriko.hu weboldalnak ítélte az első helyezést – közölte a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) hétfőn az MTI-vel.

Pro Comunicatione Christiana-díjat kapott Neumayer Katalin

Pro Comunicatione Christiana-díjat kapott Neumayer Katalin

Neumayer Katalin az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát magyar-könyvtár szakon. Az Országos Széchényi Könyvtárban, majd a Színházi Intézetben és a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban dolgozott könyvtárosi, illetve muzeológusi munkakörben. 1995-ben vette át a Magyar Kurír főszerkesztői munkakörét. Közel húsz éven át végzett kitartó szolgálata mindig új és új kihívások elé állította.

Sok állami bevételt hozott a frekvenciahasználati jogosultságok meghosszabbítása

Sok állami bevételt hozott a frekvenciahasználati jogosultságok meghosszabbítása

A NMHH elektronikus hírközléssel összefüggő 2012-es tevékenységéről és annak elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájában Karas Monika azt mondta, a legfontosabb és sikeresen, probléma nélkül végrehajtott idei feladat a digitális átállás volt. Csaknem 150 ezer családhoz juttatták el díjmentesen a digitális vételi eszközöket.

Országos katolikus tévé indul Magyarországon

Böjte Csaba ferences szerzetes, a BonumTV védnöke a magyar nyelvű katolikus televíziót az egykori Szabad Európa Rádióhoz hasonlította, mely éveken keresztül „a remény hangja volt sokak számára”. Abban bízik, hogy a vatikáni eseményeket rendszeresen élőben közvetítő magyar nyelvű katolikus televízió országos megjelenésével nemcsak a katolikusokhoz fog eljutni Ferenc pápa reményt adó üzenete.

A kormány bocsánatkérést vár a svéd köztelevíziótól

Masírozó gárdisták és nemzeti rockot játszó zenekarok közönsége. Leginkább ilyen képekkel illusztrálta a svéd közszolgálati televízió Magyarországról szóló félórás műsorát. A felvételeket úgy vágták össze, mintha Budapesten általános jelenség lenne, hogy szélsőségesek vonulnak az utcákon. Ráadásul az alkotók olyan régi eseményeket is belekevertek a beszámolóba, amelyeken még MIÉP-es zászlókat lehet látni. A filmben a magyar politikai helyzetről a többi között Dopeman, Alföldi Róbert és Heller Ágnes mondja el a véleményét.

A kulturális bizottság elfogadta a médiahatóság beszámolóit

Koltay András, a médiatanács tagja elmondta: a túl hangos reklámok bírságolásakor a testület a fokozatosság elvét követi, így akit már többször szankcionált, az egyre magasabb összegű büntetésre számíthat.

Kollarik Tamás médiatanács-tag beszámolt arról, hogy a filmtámogatási program – a Magyar Média Mecenatúra keretében – 2011 óta több mint 3 milliárd forinttal járult hozzá hazai független filmek készítéséhez, eddig több mint 250 alkotás készítése indulhatott el.

Szabó László Zsolt az MTVA új elnöke

Szabó László Zsolt az MTVA új elnöke

Szabó László Zsolt 1963-ban született, előbb okleveles közgazda lett, majd közgazdaságtanból szerzett doktori címet, továbbá jogi szakokleveles közgazdász képesítést. Pályafutásának fontosabb állomásai voltak: Kossuth Könyvkiadó, a Zöld Újság Rt., a Duna Televízió, a Magyar Televízió, a Külügyminisztérium, az Antenna Hungária Nyrt., az Echo Hungária TV Zrt. és az MTI Zrt.

Szabó László Zsolt mostani megbízásáig az MTVA gyártási és műszaki vezérigazgató-helyettesi feladatait látta el.

Védeni az ifjúságot a káros tartalmaktól

Védeni az ifjúságot a káros tartalmaktól

„Azért jön létre ez az alapítvány, mert Szalai Annamária nagyon sokat dolgozott egy célért, nagyon sokat tett érte, és munkáját nagy áldozatokkal végezte. Ugyanakkor vannak dolgok, amiket nem tudott befejezni. Szeretnénk, ha ez a céltudatosság fennmaradna” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Kálomista Gábor. „Azt szeretnénk, hogy azok a célok, melyekért dolgozott, megvalósuljanak. Szeretnénk, hogy a kiskorúak védelme az elektronikus médiában – televízió és internet – megvalósuljon. Akinek gyermeke van, az tudja, milyen könnyen elérhetőek káros tartalmak.

Retrocsatornát indít a közmédia

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az M3 nevű, archív tartalmakra épülő, közszolgálati csatorna a közmédia archívumaiban található felvételeket sugározza majd. A csatorna kínálatában minden műfaj megtalálható lesz, akár egy országos lefedettséggel rendelkező földfelszíni csatornánál. Láthatóak lesznek sport-, oktató-, gyerek- és ifjúsági műsorok, vetélkedők, tehetségkutató versenyek, színházi előadások, videoklipek, dokumentumfilmek, sorozatok, egész estés filmek, illetve rengeteg olyan alkotás, amely a televíziózás elmúlt hatvan éve alatt legendává vált.

Közösségi szolgálat három napon át – veled kezdődik!

Közösségi szolgálat három napon át – veled kezdődik!

Október 10. és 13. között országszerte fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai három napon, azaz 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat: intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek.

Megalakult a Média Önszabályozó Testület

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1993-ban hozott határozata kinyilvánította az újságírás alapelveit, amelyeket a sajtószakmában egész Európában alkalmazni ajánlott. Ennek alapján alakította meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), a Magyar Újságírók Közössége (MÚK), a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) és a Sajtószakszervezet a Magyar Újságírók Etikai Együttműködési Testülete (MÚEET) elnevezésű ernyőszervezetet, amelyhez később csatlakozott a Protestáns Újságírók Szövetsége (PRÚSZ) és a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) is.

Karas Monika az NMHH új elnöke

A parlament az erről szóló döntést 248 szavazattal, 43 ellenében és két tartózkodás mellett hozta meg. Karas Monika megválasztását a kormánypártok támogatták, a Jobbik- és az LMP-frakció nemmel voksolt, míg a szocialisták nem vettek részt a szavazásban.

Forrás: MTI

Szépíró mesterkurzus

A MESTEREK:
Darvasi László, Dragomán György, Grecsó Krisztián, Háy János, Jókai Anna, Kamarás István, Karafiáth Orsolya, Kornis Mihály, Kukorelly Endre, Lackfi János, Müller Péter Sziámi, Nádasdy Ádám, Rakovszky Zsuzsa, Spiró György, Szabó T. Anna, Szilágyi Ákos, Tóth Krisztina, Turczi István, Ungvári Tamás, Zalán Tibor. A mesterek névsora folyamatosan bővül!

A Magyar Író Akadémia elérhetőségei, ahol bővebb felvilágosítást kérhet a Szépíró mesterkurzusról:
Cím: Budapest 1052, Semmelweis utca 25.
Kardos Bernadett

Katolikus Társadalmi Napok – Társak vagyunk!

Katolikus Társadalmi Napok – Társak vagyunk!

A Kattárs fő céljai közé tartozik a társadalom érdekében dolgozó katolikus intézmények, civil szervezetek bemutatása; továbbá minél átfogóbb képet adni azokról a példaértékű kezdeményezésekről, amelyekről még keveset hallani.

A szociális és társadalmi (tudomány, művészet, gazdaság, sport, fenntartható fejlődés, család, lelki élet, a kisebbségi kérdések, a fogyatékkal élők, az oktatás, nevelés stb.) tevékenységek bemutatása mellett komoly és szórakoztató programok sorával – előadásokkal, kis és nagykoncertekkel, játékokkal – is várja az érdeklődőket a Kattárs.

Megvannak a Prima Primissima Díj jelöltjei

Idén immár 11. alkalommal ítélik oda a Prima Primissima Díjakat, amelyeket az OTP Bank gondoz és finanszíroz – mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, a Prima Primissima Alapítvány új kuratóriumának elnöke a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. A Prima Primissima Díj értéke marad 15 millió forint, a Primák viszont 3 millió helyett már 5 milliót kapnak.

Kinevezték a médiahatóság új elnökét

Kinevezték a médiahatóság új elnökét

Az NMHH és a médiatanács Szalai Annamária 2013. április 12-én bekövetkezett halálával maradt elnök nélkül. A kormányfő az elmúlt héten levélben tett javaslatot a köztársasági elnöknek Karas Monika Zsuzsanna kinevezésére. Az új elnök várhatóan szeptember első hetében tart bemutatkozó sajtótájékoztatót.

Kitüntették Fábián Gyulát, Borókai Gábort és Csermely Pétert

Az ünnep alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést kapott „a rendszerváltozás utáni demokratikus és a minőségi magyar sajtó helyreállítása érdekében végzett tevékenysége, példaértékű újságírói, oktatói, szerkesztői munkája elismeréseként” dr. Borókai Gábor Tamás újságíró, a Heti Válasz főszerkesztője.

Csermely Péter, újságíró, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott.

Karas Monika lehet a médiahatóság elnöke

Karas Monika lehet a médiahatóság elnöke

A szóvivő hozzátette, hogy a kormányfő a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényben meghatározott jogkörében eljárva levélben tett javaslatot Áder János köztársasági elnöknek Karas Monika kinevezésére, augusztus 19-ei hatállyal.

A miniszterelnök korábban a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, Lázár Jánost kérte fel, hogy szakmai szervezetekkel folytasson egyeztetést a lehetséges jelöltekről – emlékeztetett a sajtófőnök.

Karas Monika, aki az áprilisban elhunyt Szalai Annamáriát válthatja a médiahatóság élén, jogász.

Forrás: MNO

A Századvégé a Napi Gazdaság

Heim Péter közleményében azt írta, a Századvégnek az a célja, hogy a Napi Gazdaság húszéves hagyományait megőrizve és nemzetközi példákat figyelembe véve megújítsa a kiadványt, létrehozva Magyarország piacvezető gazdasági napilapját. A megújult lap tájékozott, mértékadó és professzionális lesz, amely nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét – fogalmazott. A kiadó korábbi tulajdonosa a Közép-Európai Média és Kiadó Zrt. (CEMP) volt.